XII. rész Noémi és Enzó
- A lovakat sikerült ugyan megmenteniük, de apám nem jött ki többet, anya pedig füstmérgezésben halt meg a kórházban.
Dani maga sem értette, hogy találta ki ilyen gyorsan ezt a történetet. Remélte, hogy Dóri nem viszi észre, hogy nem az igazat mondja.
- És akkor ki nevelt fel?
- Mivel én éppen elmúltam tizennyolc, gyámságom alá vettem az öcsémet. Eladtuk a lovakat és a biztosító pénzét is felvettük, így volt pénz venni egy lakást, és meg tudtunk élni, amíg az öcsém is nagykorú lett. Én időközben lovasoktató lettem, öcsi pedig szakács.
- Ez nagyon durva. Sajnálom.
- Nincs mit sajnálni. Jó életem volt, és mindenkinek a szülei meghalnak egyszer.
- Végre valaki, aki igazán megérthet – suttogta alig hallhatóan Dóri, és szenvedélyesen megcsókolta a fiút.
***
Hétvégén Dóri nem ment haza Nyíregyházára, hanem a kollégiumban maradt tanulni. Danival másnapra terveztek egy randit, így Dóri örült, hogy a szombatot egyedül tölthette, és a tanuláson és a semmittevésen kívül nem tervezett mást. Éppen estére választott egy filmet, amikor kopogtattak az ajtón. Fogalma sem volt, ki lehet, hiszen ezen a hétvégén alig maradt valaki az épületben. Kíváncsian nyitott ajtót.
- Észrevettem ám, hogy az utóbbi időben kerülsz, és titkolsz valamit – rontott be Noémi tettetett sértődöttséggel.
- Te nem mentél haza? – mosolygott Dóri, majd becsukta az ajtót.
- De igen, de szeretném meglepni Enzót, és mivel ma szegénynek dolgoznia kell, ezért bemegyek a bárba. De ne tereld a témát.
- De én nem kerüllek – mentegetőzött Dóri, de maga sem hitt igazán ártatlanságában. Mostanában valóban elhanyagolta az egyetlen barátnőjének nevezhető lányt, aminek Dani volt az oka.
- Barátnődként kicsit rosszul érintett, amikor a kollégiumi pletykákból kellett arról hallanom, hogy van köztetek valami Danival.
- Hogy micsoda?
- Ne próbáld tagadni. Összeraktam ám a képet. Csak gondoltam jobb, ha figyelmeztetlek, hogy Szandi talpnyalói a nyomotokban vannak, hogy bizonyítékot találjanak és megmutathassák az igazgatónak.
Akkor elég rosszul csinálják, gondolta Dóri.
- Ne haragudj, hogy nem mondtam el. Minden olyan gyorsan történt, és az utóbbi időben nem tudtunk úgy beszélgetni, hogy ezt elmondhassam. Ugye nem haragszol?
- Hááát… Megfontolom a bárba vezető úton. Szóval, öltözz!
- Mikor lettél te ilyen agresszív? – nevetett Dóri, miközben már a szekrényéből vette elő a ruháit, amiket viselni akart. – Hova lett az én kedves, aranyos, tündéri barátnőm?
- Talán újra előjön, ha megbocsájtottam – mondta Noémi, de már ő sem bírta mosolygás nélkül színre vinni a kis előadását.
Fél óra múlva már caplattak is a bár felé. Noémi hosszú, világosbarna haja lobogott a téli szellőben, szemét kicsípte a hűvös szél, de Dóri látta benne az izgatottságot, hogy újra láthatja szerelmét. Tényleg nagyon szereti a fiút, gondolta Dóri, és mosolyogva követte barátnője gyors lépteit. Bárcsak Dani is itt lenne, fogná a kezét, és együtt táncolhatnának éjszakába nyúlóan. De persze ez lehetetlen volt. A bárban rengeteg ismerőssel találkozhattak.
A bárba belépve Noémi egyből a pulthoz sietett, hogy Enzóval találkozzon. Dóri követte. A pultnál azonban az első, akivel találkoztak, nem Enzó volt, hanem Cili, Noémi szobatársa és barátnője. Dóri nemrég tudta meg, hogy a két lány ősidők óta ismerik egymást, hiszen egy iskolából érkeztek, és még egy istállóban is lovagoltak, mielőtt az akadémia tanulói lettek. Cili első kérdése Noémihez ugyan az volt, mint Dórié. Noémi neki is elmesélte a tervét Enzóval, és Cili azt mondta, hogy már régóta nem találkozott a fiúval.
- Ez furcsa. Megyek és megkeresem. Ti addig beszélgessetek! – mondta, majd elindult a fiú keresésére.
- És te hogy-hogy maradtál a kollégiumban, ha ugyanabban a faluban laksz, mint Noémi? Az elég közel van, nem? – kérdezte Dóri Cilit.
- Néha van, hogy dolgoznom kell a hétvégén. A keresztanyámnak van egy kis lovasboltja a közelben, és néha besegítünk a testvéremmel. Ilyenkor inkább itt maradok, mint hogy buszoznom kelljen.
- Van egy testvéred?
- Igen, egy ikertesóm. Kétpetéjűek vagyunk, úgyhogy nem hasonlítunk – nevetett Cili, amikor látta Dóri arcán a csodálkozást.
- És ő is lovagol?
- Nem, ő más beállítottságú. Szereti a lovakat, de nem érdekli a lovaglás.
Cili és Dóri beszélgettek még pár percet, majd Noémi is megjelent, mert nem találta Enzót.
- Én elmegyek a mosdóba – mondta Dóri. A vécé a raktárhelység mellett volt, és amikor nyúlt a kilincsért, Enzó hangjára lett figyelmes. Odament, hogy benézzen az ajtón, ami résnyire volt nyitva. Enzó a falnak támaszkodott és halk szavakat suttogott. Dóri gondolta, hogy van előtte valaki, de a résen nem láthatta, ki az. Az ajtó után nyúlt, hogy kissé meglökhesse, ám az hangos nyikorgással tiltakozott. Enzó felkapta a fejét. Dóri először megijedt, de aztán magabiztosan belépett a raktárba.
- Ezt mégis mire véljem? – kérdezte számonkérő hangon, mire az előtte álló alacsony lány ki akart osonni mellette. Haja középhosszú volt és szőke, tekintetén pedig látszott, hogy már nem teljesen józan. Valószínűleg fogalma sem volt mibe keveredett, azért szeretett volna gyorsan menekülni.
- Nem, te is itt maradsz! - mondta Dóri, és behúzta maga mögött a raktárajtót.
- Ha elmondod Noéminek, azzal csak neki ártasz – fenyegette Enzó a lányt. – Mellesleg nem láttál semmit, hogy mi történt. Csak beszélgettünk.
- Akkor mégis mit nem szabad elmondanom Noéminek, amivel árthatok neki? – kérdezte gúnyosan nevetve Dóri. Enzó nem volt kimondottan okos fiú. – Sosem bíztam benned, és jobb, ha Noémi is tudja, hogy ki vagy valójában – közölte, majd kiment a helységből. Ám amíg visszaért a pulthoz a két lányhoz, elbizonytalanodott elhatározásában. Noémi nagyon érzékeny lelkű lány, nem így kéne vele közölnie a dolgot. Ezt nem itt kell megtudnia, körülvéve emberekkel.
- Enzó már nincs itt. Hazament, mert rosszul lett – füllentette Dóri, és kézen fogva Noémit kifelé kezdte vonszolni. Noémi csak a bár előtt jutott szóhoz, mert a hangzavar miatt Dóri nem hallhatta a hangját.
- Honnan veszed, hogy hazament? – kérdezte meglepődve Noémi.
- Megkérdeztem a csajt a pultban.
***
Másnap Dóri rossz érzésekkel ébredt. Talán nem kellett volna hazudnia Noéminek, hanem azonnal el kellett volna neki mondania, mit látott. Ugyan jó szándék vezérelte, mégsem érezte helyesnek, amit cselekedett. Úgy döntött, azonnal elmondja neki, mit tud. Nehéz léptekkel indult meg a lépcsőn a következő emelet felé, és kis habozás után kopogtatott Noémi és Cili ajtaján. Cili morcos hangját hallotta valamivel később az ajtó túloldaláról.
- Noémi itt van? – kérdezte Dóri, amint kinyílt az ajtó.
- A másik korán kelő… - dünnyögött a lány, aki még pizsamában volt, és Dóri azonnal tudta, hogy felébresztette őt. – Kábé egy órája ment haza. Valamikor este jön, de lehet, hogy csak holnap reggel.
- A fenébe…
- Tegnap nagyon gyorsan kellett mennetek. Valami baj van?
Dóri gondolkozott egy percet, elmondja-e a tegnap történteket, majd úgy döntött megbízik a lányban, és beavatta.
- Mindig is éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel a sráccal. Sejtettem, hogy nem teljesen hűséges. De szerintem jobb, hogy nem mondtad el neki. Szeretem Nonót, de néha annyira naiv, hogy azt sem látja, ami az orra előtt történik. Szerintem jobb, ha hagyjuk a dolgot, ne folyjunk bele. Szerintem hamarosan Enzó leleplezi saját magát, és akkor majd minden rendeződik.
- De ha mi kiderül, hogy végig tudtuk… - aggódott Dóri.
- Ha te nem mondod el neki, akkor én sem, és akkor minden rendben lesz – mosolygott. Dórinak nem igazán tetszett Cili terve, de belátta, hogy ő mégiscsak jobban ismeri Noémit, mint ő, így beadta a derekát.
***
Dani a szombati bevásárlás után tért haza. Amikor felért a harmadik emeletre, majdnem eldobta döbbenetében a kezében lévő két szatyrot.
- Apa? Te meg mi a fenét keresel itt? Azt hittem elég egyértelmű voltam, amikor utoljára találkoztunk – kiabálta Dani. Szemében forró düh csillant meg. Mélységesen gyűlölte apját, aki most ott állt előtte, karba tett kézzel és önelégült arccal, hogy megtalálta fiát.
|