XIII. rész Dani múltja
A tavasz hirtelen köszöntött be. Egyik héten még dermesztő hideg uralkodott, pár nappal később pedig a felhők felszakadoztak az égen és ragyogó napsütésbe öltözött a város. A fákon napról napra több rügy jelent meg, és a kiszáradt fűszálak is újraéledtek a téli fagy után. Minden változás olyan gyorsan történt, hogy Dóri szinte észre sem vette. A tavaszi jó idő akkor tudatosult benne, amikor Dani egy márciusi nap felajánlotta, hogy eddzenek a szabadtéri pályán.
Dani és Dóri kapcsolata az elmúlt pár hétben egyre mélyebb lett. Miután mindketten beavatták egymást családi múltjuk titkaiba, Dóri úgy érezte, teljesen megbízhat a fiúban, és beleszeretett. Abban ugyan még nem volt biztos, hogy a fiú is így érez iránta, de tudta, hogy az egyetlen, amit tehet, az az, hogy megnyitja szívét a fiú előtt.
***
Egy pénteki napon A parkban sétálgattak, hogy elüssék az időt Dóri buszának indulásáig, ugyanis a lány úgy döntött, hazautazik a hétvégére.
- Képzeld, arra gondoltam, veszek egy új lovat – közölte egyszerűen Dani. Dóri csodálkozva állt meg és pillantott fel a fiúra, aki folytatta: - Szeretnék nyáron több versenyen is elindulni, és nem akarom Dokit túlhajszolni. Meg aztán, lehet, hogy egy új lóval magasabb szintre is juthatnék.
- Csak így lecserélnéd Dokit? De hiszen imádod!
- Nem akarom lecserélni, és ugyanúgy szeretném akkor is. Csak neki szeretnék jót.
- Bár tényleg lehet, hogy két versenylóval több versenyen részt vehetnél.
- Igen. És végre sikerült annyi pénzt összegyűjtenem, hogy akár egy igen jól képzett és jó származású lovat vegyek.
- Majd segíthetek kiválasztani? – mosolygott a lány a fiúra.
- Persze – vigyorgott vissza imádnivaló félmosolyával Dani, és közelebb vonva a lányt gyengéden megcsókolta. Dóri mostanában sokszor látta szívből mosolyogni, és tudta, hogy ennek ő az oka. Azonban előfordult, hogy azon kapta, hogy a fiú gondterhelten bámult maga elé, mintha csak ezernyi nyomasztó gondolat cikázna végig a fején. Ilyenkor mindig próbálta kipuhatolni, mi nyomhatja a szívét, de Dani mindig édes mosollyal és kedveskedő szavakkal terelte el a lány figyelmét. Dani elengedte a lányt és újra elindult a parkon keresztül. Mostanában korántsem voltak olyan elővigyázatosan nyilvánosan, mint korábban. Dórit néha aggasztotta ugyan a dolog, nem ellenkezett, hiszen éhezett Dani minden érintésére.
- Ha nem zavarok… - hallottak hirtelen egy ismerős hangot a hátuk mögül. Dóri összerezzenve fordította fejét az ismerős hang irányába. Dani megfordulva Szandit pillantotta meg maga előtt, szőke haja tökéletes loknikban hullt a vállára, kék szemét pedig hibátlan tusvonal emelte ki.
- Pedig igenis zavarsz – közölte nyugodtan Dóri. – Hamarosan megy a buszom, úgyhogy éppen indultunk a pályaudvarra.
- Azért én mégis szeretném elmondani, amit akarok. Közben mehetünk, egyáltalán nem akarom, hogy lekésd a buszt, és itt maradj a hétvégére – mosolygott mézesmázosan a lány. Dóri szemeit forgatva indult el a pályaudvar felé. A parktól jó húszpercnyire volt, és nem vidította fel a gondolat, hogy Szandi társaságában kell megtennie az utat.
- Milyen kedves kép. Egy szerelmespár sétálgat péntek késő délután a kora tavaszi parkban, virágok és rügyedző fák között… - kezdte Szandi. Dani és Dóri ijedten pillantottak össze.
- Mi csak konzultáltunk Nevadát illetően. Mostanában igen nyugtalan – hazudta Dóri.
- Ne hidd, hogy elhiszem ezt a hazugságot. Tudom, hogy már régóta együtt vagytok, és a nyomotokban is voltam. Ne nézzetek hülyének.
- Akkor mégis miért nem köptél be egyből az igazgatónak? – kérdezte vádlón Dóri. Idegesen pillantott Danira, aki sápadtan bámulta a lábait, és láthatóan nem akart belefolyni a beszélgetésbe. Dóri szigorú pillantásokat küldött felé, de Dani nem vette észre segélykérését.
- Bizonyítékokat kerestem, hogy semmi esélyetek ne legyen – mondta könnyedén a lány. – De ügyesek voltatok, egészen mostanáig semmit nem találtam. De nézzétek csak, - ezzel elővette a telefonját, megmutatta Dórinak a képet, amit az imént fényképezhetett – ezen teljesen úgy néztek ki, mint egy szerelmespár.
Dóri a következő pár másodpercben lehetőségeinek listáját térképezte fel a fejében. Hazudni már nem lett volna értelme, hiszen a képen kivehető, hogy ő és Dani csókolóznak. Elvehetné Szandi telefonját, hogy kitörölje a képeket, de ez igazán gyerekes lenne. Hirtelen ötlete sem volt, mi mást tehetne.
- De ezekre már nem lesz szükségem – kezdte Szandi, és jól láthatóan kitörölte a képeket. – hiszen azok után, amiket mondani fogok, ti már nem lesztek egy pár. – Dóri meglepetten nézett a lányra. Nem számított ilyen fordulatra, és érdekelte, miről beszél Szandi.
- Dani, hogy van az apukád? – kérdezte kedveskedő hangon.
- Az apám meghalt – mormogta maga elé a fiú. Tekintete keményen követte lábának mozgását, semmi hajlandóságok nem mutatott, hogy többet mondjon.
- Akkor ki volt az az ember a lépcsőházban és az istállóban az elmúlt hetekben? – Dani hirtelen megtorpant, és ijesztő tekintettel meredt a lányra, aki állta pillantását. Dóri értetlenül nézett mindkettejükre.
- Nem tudom, miről beszélsz!
- Dehogynem! Megint hülyének próbálsz beállítani? Azt hiszed, nem tudok rólad eleget? Apád egy figyelmes idegen jóvoltából meglátogatott pár hete, és megpróbált rávenni, hogy menj haza hozzájuk, nem igaz? Üres a híres díjugrató élete a pici fia nélkül.
Dani ingerülten pillantott Dóri felé. A lánynak elég volt egy pillanat, hogy megértse, mi folyik itt. Dani végig hazudott neki, és Szandi most kihasználja ezt, hogy kellemetlen helyzetbe hozza őket. Ezt már nem! Ezt nem engedheti neki!
- Szerintem Dani élete és családja egyáltalán nem tartozik rád! – sziszegte fogai között Szandi felé.
- Valóban. És mondd, te tudtál arról, hogy Maurer István Dani apja? Az a Maurer István, akiért mindenki, gondolom többek között te is odáig voltál, és a példaképednek tekintesz?
- Persze, hogy tudtam. Dani őszinte velem, ahogy én is vele – felelte higgadt hangon Dóri. Dani alig észrevehető meglepettséggel pillantott a lány felé. Szandi is megilletődött egy pillanatra, de új erőre kapva folytatta.
- Ó, szóval azt is elmondta, hogy tinédzserkorában meggyűlt a baja a szerencsejátékkal és az autóvezetéssel? – Dani e mondat hallatán még fehérebb lett – ha lehetséges ez egyáltalán.
- Mint mondta, őszinte velem. Mindent tudok a múltjáról.
- Érdekes. Szóval azt, hogy Dani úgy néz ki, mint aki mindjárt elájul idegességében, azt annak tudhatom be, hogy ki nem állhat arról beszélni, hogy adósságai elől, részegen menekülve nekihajtott egy fának, és a mellette ülő lány majdnem lebénult?
- Nyilván. Hiszen ki szeretne erről beszélni?
Szandi megsemmisült döbbenetében. Ezek szerint tökéletesen kieszelt terve nem vált be? Tehát Dani teljesen őszinte volt a múltjával kapcsolatban és Dóri mindent tud? Most akkor mihez kezdjen? Hiszen a képeket is kitörölte.
- Most pedig nekünk mennünk kell, mert le fogom késni a buszt – mondta Dóri és tüntetőlegesen megfogta Dani kezét, így indultak el az eredeti irányba. Dóri terve bevált. Bármit megadott volna, hogy megkapja a Szandi arcáról készült képet, amikor megtudta, hogy ördögi elgondolása kudarcba fulladt. Győzött ugyan, mégsem volt boldog. A dolgok, amiket Daniról hallott… Tudta, hogy igazak, a belsejében érezte. Át kell gondolnia mindent. Amikor kellőképp eltávolodtak Szanditól, határozottal elhúzta Daniéból a kezét.
- Dóri én… - kezdte Dani.
- Ne! Egy szót se szólj. Jelen pillanatban látni sem bírlak! – sziszegte halkan.
- Nem mondhattam el! Mit gondoltál volna rólam? – kérdezte csendesen és kétségbeesetten Dani.
- Sokkal jobban megértettem volna, mint így? Hát ilyennek ismertél meg? Aki a múltad alapján ítél meg?
- Akkor most miért…?
- Hazudtál! – kiabálta Dóri, szeméből hirtelen csorogni kezdtek a könnyek és keservesen sírni kezdett. A legjobban arra vágyott, hogy Dani a karjába zárja, és megbeszéljék, de olyan undor fogta el, amikor a fiúra nézett, hogy erre most nem lett volna képes. Hiszen azt mondta neki, hogy meghaltak a szülei! Azt hitte, végre talált valakit, aki igazán megérti őt. Valakit, akiben teljesen megbízhat. És most…
|