Dani a délután hátralévő részében szabad volt. Szerdánként nem kellett olyan sok edzését tartania, ezért úgy döntött, kilovagol palomino kancáján, Doc Holiday-en. Átöltözött lovagló felszerelésbe, és elindult a hatalmas istálló folyosóján. Menet közben néhány ló bokszánál megállt, kedvesen megsimogatta az orrukat, majd továbbállt. Ám az egyik lónál - aki különös helyet foglalt el a szívében, amióta csak az istállóba került - kicsit több időt szándékozott eltölteni.
- Szia, Nevada! Mi újság? – kérdezte csilingelő hangon, és kezét odanyújtotta a lónak, ám amikor közelebb hajolt, észrevette Dórit a boksz sarkában ücsörögni. A lány most gyors mozdulatokkal tápászkodott fel a szalmából.
- Szia – nézett rá kedvesen. A lány mosolya az első pillanattól kezdve elkápráztatta. Élénk, nyílt tekintete, melyet bájos arc és fényesen csillogó haj keretezett. Vajon ő tudja, milyen gyönyörű? kérdezte magában.
A fiú magabiztosan válaszolt: - Szia. Hát te mit csinálsz itt?
- Próbálom belopni magam Nevada szívébe. Reméltem, hogy ha kicsit több időt töltök vele, akkor hamarabb megkedvel.
- Kedvel téged, csak a maga módján – közölte Dani. Próbálta leplezni meglepettségét, amit a lánnyal kapcsolatban érzett. Az elmúlt másfél év alatt hozzászokott, hogy az itteni lovasok nem küzdenek lovuk szeretetéért, hanem természetes dolognak veszik azt. Gondozásukat általában a lovászokra bízták, és a kötelező edzéseken kívül csak olyakor-olykor vitték ki őket terepre lovagolni. A lovak számukra csak eszközök voltak, amikkel céljaikat elérhették, és nem társak. Eszközök, amiket gazdag szüleik vettek nekik drága pénzért. A fiú sejtette, hogy Dóri más, mint a többi lány, aki az akadémiára jár. Sőt, más, mint akiket eddig ismert. Már azóta meg akarta ismerni közelebbről, amikor évekkel ezelőtt látta azon a versenyen…
- Nincs ma már órád? – kérdezte, Dóri pedig nemlegesen megrázta a fejét. – Akkor gyere velem, mutatok valamit.
Dóri csodálkozva pillantott a fiúra, de a kíváncsiságtól vezérelve kilépett a bokszból és követte a fiút. Dani az egyik nyergesbe vezette. Dóri nem járt bent sokszor, éppen csak körülnézett, és tüzetesen megfigyelni még nem volt alkalma. Ennek az is oka volt, hogy általában egyszerre több ember is ténykedni szokott a helységben. A falakat szebbnél szebb nyergek és a kantárak borították. Középen egy hatalmas asztal állt, ahol nyeregalátétek száradtak az izzasztó edzések után. Legtöbbje hímzéssel kialakított névvel volt ellátva. Dani most a baloldalra vezette, ahol a falon egy tábla lógott. Dóri ezt eddig észre sem vette, de most azon morfondírozott, vajon mi lehet az.
- Ez egy lap, amire mindenki felírhatja, mikor látja el a saját lovát a lovászok helyett. Ha például itt maradsz a hétvégére, és szeretnél gondoskodni Nevadáról, felírod magad, és a lovászok tudni fogják, hogy akkor a lovadat te eteted és te trágyázod ki a bokszát, kiviszed a legelőre, ha kell satöbbi.
- Ezt eddig nem is láttam. Senki nem mondta, hogy van ilyen – csodálkozott el a lány. Dani észrevette a szemében megcsillanó szikrát. A lány a kezébe vette a táblát. – Hiszen erre szinte senki nem írt semmit – nézett fel.
- Tudom. Az akadémia tanulói kihasználják, hogy ellátják a lovaikat. Persze van néhány kivétel. Itt van például ez a lány, – mutatott egy névre a fiú – ő próbál hétvégente sokat foglalkozni a lovával. Ő is ösztöndíjas, mint te, kedves lánynak tűnik, bár nem oktatom.
- Azt hiszem, őt ismerem – mondta Dóri, amikor elolvasta Noémi nevét. – Tegnap beszélgettem vele – mosolygott.
- Szeretnéd, hogy még mutassak valamit?
- Persze – lelkesedett fel Dóri. Dani elindult visszafelé, és ezúttal a bejárat irányába vezette a lányt. Közvetlenül a folyosó végén jobbra nyílt egy nagy tolóajtó a legnagyobb fedeles lovardába. Az ajtó előtt egy hasonló tábla lógott, mint a nyergesnél, amit a lány eddig szintén észre sem vett. Most kíváncsian vette a kezébe, és vette szemügyre.
- Ha kimész terepre lovagolni, kötelező ide felírnod magad. Így mindenki tudja, mikor indulsz el és merre mész. Ha bármi történik veled, ez alapján sokkal könnyebben megtalál valaki. Hiszen – ahogy te is tudod – terepre járni, főleg egyedül nagyon veszélyes.
- Ez nagyon király, imádom.
Dani a papír után nyúlt és elvette a lány kezéből. Felírta Dóri nevét.
- Mutatok egy klassz útvonalat – jegyezte meg. Hozd Nevadát az előkészítőbe.

***

Negyed órával később lovon ülve hagyták el az istállót. Egymás mellett lovagoltak, és Dani az erdő felé irányította a lovat.
- Valószínűleg nagyon jókedvű lesz, szóval vigyázz vele.
- Lehet, hogy ez most nem volt olyan jó ötlet – kacagott Dóri, amikor Nevada lépés tempóban ügetni kezdett alatta.
- Miért? Tudod kezelni, nem?
- Igen, de nagyon fáradt vagyok, mert tegnap bulizni voltunk.
- Hát ezek az egyetemi évek ilyenek. De hogy őszinte legyek, nem hittem, hogy már az első nap szórakozni mentél a többiekkel.
- Tudok meglepetéseket okozni – mosolygott Dóri. – De igazából csak azért mentem, hogy jobban megismerhessem azokat, akikkel együtt élek. Különben nem mentem volna, mert elég fáradt voltam.
Dani örült a kettesben töltött órának, annak ellenére, hogy idejük nagy részében Dóri Nevada megzabolázásával foglalkozott. Úgy érezte, közelebb került a lányhoz, és amennyit tudott róla, nagyon kedvelte. A lány elmesélte neki, hogy tízéves kora óta lovagol, és tizenöt évesen kezdett versenyezni. Mesélt a Veszprém mellett épített istállóról is, ahol lovagolni tanult, és Dani hamar megértette, miért is olyan jó lovas Dóri, amikor megtudta, hogy Halász Marci volt az edzője, aki Magyarország egyik legjobb edzőjének számított.
- Nagy szerencse, hogy akkor megvolt a megfelelő anyagi háttér. Marcival nagyon jól kijöttünk, barátként tekintettem rá, de megvoltak a követelései, és nagyon sok pénzt kellett kifizetnünk neki. De azért mindig éreztette velem, hogy hihetetlenül örül, hogy rátalált a tehetségemre, ahogy ő fogalmazott. Azóta is tartjuk a kapcsolatot e-mail-ben, és nagyon boldog, hogy az ő tanítványaként jutottam be az akadémiára.
- Remélem, egyszer én is lehetek olyan jó edződ, mint ő volt – mondta komolyan Dani.
- Majd meglátjuk – nevetett Dóri.
- Meg szabad kérdeznem, hogy akkor mégis miért hagytad abba a versenyzést? Hiszen megvolt minden, jó edző, megfelelő anyagi háttér és persze a tehetség.
- Ez egy nagyon hosszú történet. Másfél évvel ezelőtt hirtelen el kellett költöznöm Veszprémből Nyíregyházára a nagynénémhez, akiket nem vet fel a pénz, így a lovaglás hamar abbamaradt. Egy ideig még kerestem a lehetőségeket, amiket találtam is, volt néhány nagyon jó ló a környéken, akiket belovagolhattam, de hamar beláttam, hogy a lovas karrieremnek lőttek, és valami más után kell néznem. Az utolsó évben magántanuló voltam, így sulit nem kellett váltanom a költözés miatt, és mivel Veszprémben jó tanuló voltam, elhatároztam, hogy megpróbálom az állatorvosi egyetemet. Keményen tanultam, mellette pedig sokat kellett segítenem az unokatestvéreim nevelésében – mesélte Dóri, miközben próbálta minél határozottabban tartani Nevada szárát. Dani türelmesen hallgatta a történetet, de el sem tudta képzelni, vajon miért kellett Dórinak az ország másik végébe költözni olyan hirtelen, főleg az érettségi évében. Kíváncsisága ellenére úgy döntött, hogy most nem kérdez rá, hátha valami érzékeny témára tapintana ezzel. Merengéséből kiszakadva észrevette, hogy egy tökéletes vágtaösvény kezdetén járnak, ezért szólt Dórinak, hogy soroljon be mögé, és vágtára ösztönözte gyönyörű kancáját. Hátrapillantva észrevette, hogy Nevada folyamatosan bakol, Dóri azonban könnyedén leküzdötte ezt a nehézséget.
- Megeresszük őket? – kérdezte Dani. Látta Dóri bólintását, így jelt adott Doc Holiday-nek. A kanca egyből megértette az utasítást, ugyanis ezen a szakaszon mindig galoppozni szoktak, és – mintha ágyúból lőtték volna ki – megindult előre. Dóri előre hajolt, amint megérezte, hogy Nevada nekifeszül a sebes vágtának. A szél kicsípte szemét, de ebben a pillanatban semmi sem zavarta a lányt. Idejére sem emlékezett, mikor vágtázott utoljára ilyen gyorsan. Akkor és ott csak az számított, hogy ezen a gyönyörű helyen van, ezzel a csodálatos lóval, és persze Danival…