Hétfőn Dóri kettőtől háromig Nevada bokszában akarta eltölteni a felesleges egy óráját. Nem tudta titkolni maga elől, hogy mindennél jobban szeretné, ha Dani felbukkanna a boksz ajtaja előtt, és néha akaratlanul is felpillantott a folyosó irányába, hátha meglátja a fiút. Beleszeretett, tudta nagyon jól, és azzal is tisztában volt, hogy távol kéne magát tartania tőle, mielőtt valami katasztrófa történik, de ez egyáltalán nem érdekelte. Danival akart lenni, és semmi nem számított ezen kívül. Dóri fél óra után már fényesre kefélte Nevada szőrét, de Dani sehol nem volt. Dóri nem adta fel ilyen könnyen, így tovább koptatta a ló bundáját, közben pedig gondolatai másfelé kalandoztak. Újra eszébe jutott a férfi, akinek közelségét mostanában érezte, és megint elfogta a félelem. Ugyan az utóbbi napokban más dolgok foglalkoztatták, ami miatt a félelemről elterelődött a figyelme, most mégis rátört a pánik. Idegesen pillantott körbe, kinézett a folyosóra, ám egy lelket sem látott.
- Semmi baj, nincs itt senki! – suttogta és Nevada meleg testéhez bújt. A ló megérezte gazdája zaklatottságát és kedvesen hátrafordulva megböködte orrával. – Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni.
Mivel még volt negyed órája, Dóri úgy döntött, leellenőrzi a felszereléseit a nyergesben, és ha pucolásra szorulnak, az órája után megtisztítja őket, hogy a másnapi edzésen szép állapotban legyenek. A nyergesben egy fiú nézelődött, akit még soha nem látott az akadémián. Kissé meglepődött, de nem tulajdonított neki különösebb figyelmet. Köszöntek egymásnak, majd Dóri a felszereléseihez lépett. A fiú kis habozás után karba tett kézzel a lány elé állt, és ezt kérdezte:
- Ne haragudj! Tudnál nekem segíteni?
- Ha tudok, szívesen segítek.
- Az igazgatói irodát keresem. Sejtem, hogy rossz helyen járok, hiszen ez nyilván az istállórész, de fogalmam sincs, merre indulhatnék.
- Ha vársz egy fél percet, segítek. Úgyis arrafelé kell mennem hamarosan – mosolygott kedvesen Dóri, és lehajolt a ládájához. Szimpatikus fiú volt, elég fiatalnak tűnt, és nagyon félénknek. Fúrta az oldalát a kíváncsiság, mit akarhat, és elhatározta, hogy amíg az irodához kíséri, megkérdezi.
Lehajolva a ládájához furcsa dologra lett figyelmes. A számkombináció a helyes számokon volt, ennél fogva pedig a lakat nyitva volt. Tisztán emlékezett rá, hogy legutóbb – ahogy minden alkalommal – elforgatta a számokat, bezárva ezzel a lakatot. Felnyitotta a láda tetejét, és egyből észrevette, hogy valaki kutakodott benne. Gyorsan feltúrta, minden megvan-e, és miután nyugtázta magában, hogy a készlet teljes, lezárta a ládát és lezárta a lakatot.
- Mehetünk – mondta a fiúra pillantva, és megpróbált kedves mosolyt erőltetni az arcára, hogy elfedje a pánikot, ami újra rátört.
- Amúgy a nevem Balázs. Vagy inkább Balu – nyújtotta felé kezét a srác, és egy aprócska mosoly jelent meg az arcán. Dóri látott ebben a mosolyban valami felfoghatatlan forróságot, ami miatt még szimpatikusabb lett. Ő is bemutatkozott, majd elindultak az iroda felé. Dóri hamarosan rátért arra, ami őt igazán érdekelte.
- Miért keresed Bankót? Persze, ha szabad tudnom.
- Nem tudom, hogy szabad-e – mosolygott kissé Balu. – Lovásznak jelentkeztem pár hete, és most lettem visszahívva. Remélem megkaptam az állást, és nem feleslegesen jöttem be.
- Gondolom, ha nem kaptad volna meg, akkor telefonon közlik, nem? Persze én nem értek hozzá – nevetett Dóri.

***

Miután Dóri elkísérte Balut az igazgatói irodához, kifejezte afelőli reményeit, hogy hamarosan újra találkoznak, majd elindult az órájára, nehogy elkéssen. Útközben a nyitott ládájára gondolt, és az aggodalom érzése kerítette hatalmába. Alig várta már, hogy az óra vége után jobban szemügyre vehesse, mi történt.
Miután a tanár elköszönt a hallgatóktól, Dóri volt az első, aki elhagyta a termet, és sietett a nyerges felé, ahol azonnal felnyitotta a ládáját, és alaposan megnézte a felszereléseket. A fáslik ugyanolyan állapotban voltak, a különböző sörény- és farokszőr ápoló felszerelések is érintetlenek, de az ín- és bokavédők tépőzárja el volt szakadva. Dóri a kezébe vette a felszereléseket, amiket minden edzések használt, hiszen fontos kiegészítői voltak az alapfelszerelésnek. A tépőzár nem csak eltépve volt, hanem késsel vágták el.
- Ezt nem hiszem el! – tört ki a lányból.
- Mi történt? – hallotta a háta mögül az ismerős, kedves hangot. Megfordult, és Dani felé mutatta a tárgyakat.
- Mégis ki tesz ilyet? – kérdezte könnyekkel a szemében. Dani azonnal ott termett mellette és kedvesen átölelte a lány vállát. Dani tehetetlenül pillantott Dórira, látszólag fogalma sem volt a válaszról. Ám Dórinak igen is pontos elképzelései voltak róla. Nem tudott másra gondolni, csak Szandira. De ekkor hirtelen átsuhant a szemei előtt a férfialak képe. És ha gyanúja beigazolódik, és valóban arról az emberről van szó, akire még csak gondolni sem mert, akkor ez megmagyarázza a számkombináció helyességét. De nem, ez lehetetlen! És miért tenne ő ilyet?
Dóri letörölte a könnyeit, és megpróbálta erősnek mutatni magát. Elvégre egész nap arra vágyott, hogy Danival lehessen. Ám minduntalan csak arra tudott gondolni, hogy miből fog új ínvédőket venni, ugyanis az ilyenek egyáltalán nem voltak olcsók, és nem akart megint a családjától pénzt kérni.
- Biztos minden rendben? – kérdezte Dani aggódva. Kezdte kiismerni a lányt, és észrevette, hogy az álmosoly mögött olykor más érzések bújnak meg.
- Én… csak félek egy kicsit – vallotta be Dóri. – Az az alak a tribünön, és az érzés, hogy valaki követ… Most meg ez.
- Az érzés, hogy valaki követ? – kérdezte értetlenül a fiú. Dóri elmondta neki, hogy egy hete majdnem minden nap úgy érezte, hogy valaki figyeli.
- Gyere, hazakísérlek – mondta gyászosan Dani.
- Igazán nem kell, főleg ha még dolgod van. Jól vagyok, esküszöm – mosolygott Dóri, és mosolya már kissé őszintébb volt. Megnyugtatta a beszélgetés.
- Igazából eddig rád vártam, hogy együtt menjünk haza – nevetett Dani is felszabadultabban. Dóri meglepődött egy picit, de jólesett neki a fiú törődése.
- Rendben van.

***

Dóri szombatra tervezte a hazautazást, így Danival megbeszéltek péntek délutánra egy találkozót. Mindketten tudták, hogy randiról van szó, de ezt persze nem mondták ki. Dani lakása előtt találkoztak, ami a kolesz és az akadémia között volt félúton, és Mangót egy hosszabb sétára vitték el a parkon keresztül. A kiskutya nagyon élvezte a lány jelenlétét. Több, mint egy órát sétáltak, mire Mangó elkezdett elfáradni, ezért hazafelé indultak. Azt tervezték, hogy otthon leteszik a kutyust, majd továbbmennek beülni valahová. Ekkor már sötét volt, és a két fiatal rengeteget nevetett és beszélgetett egymással.
Pár perc némaság után Dani megszólalt:
- Most képzeld el, hogy fogom a kezed – hangja halkabb volt az átlagosnál, és nem nézett a lányra, ahogy szokott. Dórit meglepte ez a mondat, és kérdőn bámult Danira. Milyen jó is lenne kézen fogva sétálni.
Dani lakása a másodikon volt. Nagynak nem volt mondható, ám annál otthonosabban volt berendezve. A nappaliban zöld fel volt barna bőrkanapéval, ezzel szemben pedig egy hatalmas tévé volt elhelyezve. A szoba fénypontja Dóri számára azonban a puha szőnyeg volt. A nappaliból nyílt egy kis folyosó, amiből a konyhába, a hálószobába és a fürdőszobába lehetett eljutni. A konyha szintén nem volt nagy, de a felszerelések modernek és gyönyörűek voltak, akárcsak a lakás többi részén. Dórit meglepte a bent uralkodó rend és tisztaság, és meghatotta a kis otthon hangulata.
- Nagyon tetszik – fordult Danihoz a lány, amikor körülnézett a lakásban. Mangó izgatottan követte a lányt a hálószobába, ugyanis az ő szobája is volt egyben, és kényelmesen elhelyezkedve az ablak alatti párnáján, álomra hajtotta fejét. A szobában egy hatalmas franciaágy volt, kétoldalt éjjeliszekrények, előtte pedig egy szekrénysor, amibe egy íróasztal volt építve. Ezen egy új laptop hevert.
- Arra gondoltam, megihatnánk egy teát és játszhatnánk valami társast. Aztán ha lesz kedvünk, még elmehetünk valahová… - ajánlkozott Dani.
- Nagyon jó, imádom a teát, és kint már megfagytam – mosolygott Dóri, ám nem bírta kiverni a fejéből, hogy ez a helyzet túlságosan romantikus számukra. Hiszen semminek sem szabad történnie!
- A Cleudo-t nem javaslom, mert abban túl jó vagyok – nevetett Dani, amikor a lány a társasjátékokat nézegette.
- Én pedig verhetetlen – kacagott Dóri, és leemelte a polcról a dobozt.
- De ezt ketten nem is lehet játszani…
- Megoldjuk!
Kiosztották a kártyákat és már kezdődött is a játék. Speciális szabályokkal játszottak, hogy nehezítsenek rajta.
- Meggyanúsítom Mrs. White-ot, hogy csavarkulccsal a társalgóban kegyetlenül agyonverte az áldozatot – mondta tettetett komolysággal a lány.
- Sajnálom Miss, de a gyanúsított személy tökéletes alibivel rendelkezik. Az éjszakát ugyanis velem töltötte, amiről ez a kártya nyújt bizonyítékot – ezzel felé nyújtotta Mrs. White kártyáját.
- Fúj – szörnyülködött hangosan nevetve Dóri.
- De hát hölgyem. Én, Mustár ezredes, kikérem magamnak ezt a hangot. Mrs. White egy igazán vonzó nő!
- Hagyd abba! – bokszolta vállon. – Undorító vagy!
- Hát, mivel ön aznap éjjel nem volt kapható, mert más dolga volt, Miss Scarlet… - mondta, majd sejtelmes arckifejezéssel előhúzta a tábla közepén elhelyezett kártyákat, és Dóri felé mutatta a megnevezett lapot.
- De ezt nem így kell játszaniii… - nevetett fel hangosan Dóri. Igazából csak túl büszke volt beismerni, hogy neki még fogalma sem volt a végső megoldásról. A földön lévő szőnyegen ültek a nappaliban, és Dóri most Dani felé vetette magát, hogy leterítse a földre. Dani nem hagyta annyiban a dolgot, és az egész táblát felrúgva Dóri fölé kerekedett. Ezzel nagyon közel került egymáshoz. Dóri hirtelen zavarából feleszmélve elkezdte élvezni a helyzetet, és most ő törte meg a csendet:
- Most képeld el, hogy megcsókollak.
Dani nem mosolyodott el, mint Dóri, hanem ajkaira tapasztotta sajátját és csókolni kezdte a lányt. Dóri először meglepődött, de hamarosan vette a lapot, és visszacsókolt. Nem tartott tovább fél percnél, és Dani elhúzódott.
- Nem valami jó a fantáziám – vigyorgott. Most Dóri volt az, aki nem mosolygott vissza. Megijesztette a hirtelen kialakult helyzet, hiszen pont ez volt az, amit el kellett volna kerülni, annak ellenére, hogy mindketten tudták, hogy ez elkerülhetetlen. Dani megérezte a lány aggodalmát, és teljesen eltávolodva tőle, felült. Nem lepte meg, amikor Dóri így szólt:
- Jobb, ha most megyek.