Hétfőn Dóri kettőtől háromig Nevada bokszában akarta eltölteni a felesleges egy óráját. Nem tudta titkolni maga elől, hogy mindennél jobban szeretné, ha Dani felbukkanna a boksz ajtaja előtt, és néha akaratlanul is felpillantott a folyosó irányába, hátha meglátja a fiút. Beleszeretett, tudta nagyon jól, és azzal is tisztában volt, hogy távol kéne magát tartania tőle, mielőtt valami katasztrófa történik, de ez egyáltalán nem érdekelte. Danival akart lenni, és semmi nem számított ezen kívül. Dóri fél óra után már fényesre kefélte Nevada szőrét, de Dani sehol nem volt. Dóri nem adta fel ilyen könnyen, így tovább koptatta a ló bundáját, közben pedig gondolatai másfelé kalandoztak. Újra eszébe jutott a férfi, akinek közelségét mostanában érezte, és megint elfogta a félelem. Ugyan az utóbbi napokban más dolgok foglalkoztatták, ami miatt a félelemről elterelődött a figyelme, most mégis rátört a pánik. Idegesen pillantott körbe, kinézett a folyosóra, ám egy lelket sem látott.
- Semmi baj, nincs itt senki! – suttogta és Nevada meleg testéhez bújt. A ló megérezte gazdája zaklatottságát és kedvesen hátrafordulva megböködte orrával. – Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni.
Mivel még volt negyed órája, Dóri úgy döntött, leellenőrzi a felszereléseit a nyergesben, és ha pucolásra szorulnak, az órája után megtisztítja őket, hogy a másnapi edzésen szép állapotban legyenek. A nyergesben egy fiú nézelődött, akit még soha nem látott az akadémián. Kissé meglepődött, de nem tulajdonított neki különösebb figyelmet. Köszöntek egymásnak, majd Dóri a felszereléseihez lépett. A fiú kis habozás után karba tett kézzel a lány elé állt, és ezt kérdezte:
- Ne haragudj! Tudnál nekem segíteni?
- Ha tudok, szívesen segítek.
- Az igazgatói irodát keresem. Sejtem, hogy rossz helyen járok, hiszen ez nyilván az istállórész, de fogalmam sincs, merre indulhatnék.
- Ha vársz egy fél percet, segítek. Úgyis arrafelé kell mennem hamarosan – mosolygott kedvesen Dóri, és lehajolt a ládájához. Szimpatikus fiú volt, elég fiatalnak tűnt, és nagyon félénknek. Fúrta az oldalát a kíváncsiság, mit akarhat, és elhatározta, hogy amíg az irodához kíséri, megkérdezi.
Lehajolva a ládájához furcsa dologra lett figyelmes. A számkombináció a helyes számokon volt, ennél fogva pedig a lakat nyitva volt. Tisztán emlékezett rá, hogy legutóbb – ahogy minden alkalommal – elforgatta a számokat, bezárva ezzel a lakatot. Felnyitotta a láda tetejét, és egyből észrevette, hogy valaki kutakodott benne. Gyorsan feltúrta, minden megvan-e, és miután nyugtázta magában, hogy a készlet teljes, lezárta a ládát és lezárta a lakatot.
- Mehetünk – mondta a fiúra pillantva, és megpróbált kedves mosolyt erőltetni az arcára, hogy elfedje a pánikot, ami újra rátört.
- Amúgy a nevem Balázs. Vagy inkább Balu – nyújtotta felé kezét a srác, és egy aprócska mosoly jelent meg az arcán. Dóri látott ebben a mosolyban valami felfoghatatlan forróságot, ami miatt még szimpatikusabb lett. Ő is bemutatkozott, majd elindultak az iroda felé. Dóri hamarosan rátért arra, ami őt igazán érdekelte.
- Miért keresed Bankót? Persze, ha szabad tudnom.
- Nem tudom, hogy szabad-e – mosolygott kissé Balu. – Lovásznak jelentkeztem pár hete, és most lettem visszahívva. Remélem megkaptam az állást, és nem feleslegesen jöttem be.
- Gondolom, ha nem kaptad volna meg, akkor telefonon közlik, nem? Persze én nem értek hozzá – nevetett Dóri.

***

Miután Dóri elkísérte Balut az igazgatói irodához, kifejezte afelőli reményeit, hogy hamarosan újra találkoznak, majd elindult az órájára, nehogy elkéssen. Útközben a nyitott ládájára gondolt, és az aggodalom érzése kerítette hatalmába. Alig várta már, hogy az óra vége után jobban szemügyre vehesse, mi történt.
Miután a tanár elköszönt a hallgatóktól, Dóri volt az első, aki elhagyta a termet, és sietett a nyerges felé, ahol azonnal felnyitotta a ládáját, és alaposan megnézte a felszereléseket. A fáslik ugyanolyan állapotban voltak, a különböző sörény- és farokszőr ápoló felszerelések is érintetlenek, de az ín- és bokavédők tépőzárja el volt szakadva. Dóri a kezébe vette a felszereléseket, amiket minden edzések használt, hiszen fontos kiegészítői voltak az alapfelszerelésnek. A tépőzár nem csak eltépve volt, hanem késsel vágták el.
- Ezt nem hiszem el! – tört ki a lányból.
- Mi történt? – hallotta a háta mögül az ismerős, kedves hangot. Megfordult, és Dani felé mutatta a tárgyakat.
- Mégis ki tesz ilyet? – kérdezte könnyekkel a szemében. Dani azonnal ott termett mellette és kedvesen átölelte a lány vállát. Dani tehetetlenül pillantott Dórira, látszólag fogalma sem volt a válaszról. Ám Dórinak igen is pontos elképzelései voltak róla. Nem tudott másra gondolni, csak Szandira. De ekkor hirtelen átsuhant a szemei előtt a férfialak képe. És ha gyanúja beigazolódik, és valóban arról az emberről van szó, akire még csak gondolni sem mert, akkor ez megmagyarázza a számkombináció helyességét. De nem, ez lehetetlen! És miért tenne ő ilyet?
Dóri letörölte a könnyeit, és megpróbálta erősnek mutatni magát. Elvégre egész nap arra vágyott, hogy Danival lehessen. Ám minduntalan csak arra tudott gondolni, hogy miből fog új ínvédőket venni, ugyanis az ilyenek egyáltalán nem voltak olcsók, és nem akart megint a családjától pénzt kérni.
- Biztos minden rendben? – kérdezte Dani aggódva. Kezdte kiismerni a lányt, és észrevette, hogy az álmosoly mögött olykor más érzések bújnak meg.
- Én… csak félek egy kicsit – vallotta be Dóri. – Az az alak a tribünön, és az érzés, hogy valaki követ… Most meg ez.
- Az érzés, hogy valaki követ? – kérdezte értetlenül a fiú. Dóri elmondta neki, hogy egy hete majdnem minden nap úgy érezte, hogy valaki figyeli.
- Gyere, hazakísérlek – mondta gyászosan Dani.
- Igazán nem kell, főleg ha még dolgod van. Jól vagyok, esküszöm – mosolygott Dóri, és mosolya már kissé őszintébb volt. Megnyugtatta a beszélgetés.
- Igazából eddig rád vártam, hogy együtt menjünk haza – nevetett Dani is felszabadultabban. Dóri meglepődött egy picit, de jólesett neki a fiú törődése.
- Rendben van.

***

Dóri szombatra tervezte a hazautazást, így Danival megbeszéltek péntek délutánra egy találkozót. Mindketten tudták, hogy randiról van szó, de ezt persze nem mondták ki. Dani lakása előtt találkoztak, ami a kolesz és az akadémia között volt félúton, és Mangót egy hosszabb sétára vitték el a parkon keresztül. A kiskutya nagyon élvezte a lány jelenlétét. Több, mint egy órát sétáltak, mire Mangó elkezdett elfáradni, ezért hazafelé indultak. Azt tervezték, hogy otthon leteszik a kutyust, majd továbbmennek beülni valahová. Ekkor már sötét volt, és a két fiatal rengeteget nevetett és beszélgetett egymással.
Pár perc némaság után Dani megszólalt:
- Most képzeld el, hogy fogom a kezed – hangja halkabb volt az átlagosnál, és nem nézett a lányra, ahogy szokott. Dórit meglepte ez a mondat, és kérdőn bámult Danira. Milyen jó is lenne kézen fogva sétálni.
Dani lakása a másodikon volt. Nagynak nem volt mondható, ám annál otthonosabban volt berendezve. A nappaliban zöld fel volt barna bőrkanapéval, ezzel szemben pedig egy hatalmas tévé volt elhelyezve. A szoba fénypontja Dóri számára azonban a puha szőnyeg volt. A nappaliból nyílt egy kis folyosó, amiből a konyhába, a hálószobába és a fürdőszobába lehetett eljutni. A konyha szintén nem volt nagy, de a felszerelések modernek és gyönyörűek voltak, akárcsak a lakás többi részén. Dórit meglepte a bent uralkodó rend és tisztaság, és meghatotta a kis otthon hangulata.
- Nagyon tetszik – fordult Danihoz a lány, amikor körülnézett a lakásban. Mangó izgatottan követte a lányt a hálószobába, ugyanis az ő szobája is volt egyben, és kényelmesen elhelyezkedve az ablak alatti párnáján, álomra hajtotta fejét. A szobában egy hatalmas franciaágy volt, kétoldalt éjjeliszekrények, előtte pedig egy szekrénysor, amibe egy íróasztal volt építve. Ezen egy új laptop hevert.
- Arra gondoltam, megihatnánk egy teát és játszhatnánk valami társast. Aztán ha lesz kedvünk, még elmehetünk valahová… - ajánlkozott Dani.
- Nagyon jó, imádom a teát, és kint már megfagytam – mosolygott Dóri, ám nem bírta kiverni a fejéből, hogy ez a helyzet túlságosan romantikus számukra. Hiszen semminek sem szabad történnie!
- A Cleudo-t nem javaslom, mert abban túl jó vagyok – nevetett Dani, amikor a lány a társasjátékokat nézegette.
- Én pedig verhetetlen – kacagott Dóri, és leemelte a polcról a dobozt.
- De ezt ketten nem is lehet játszani…
- Megoldjuk!
Kiosztották a kártyákat és már kezdődött is a játék. Speciális szabályokkal játszottak, hogy nehezítsenek rajta.
- Meggyanúsítom Mrs. White-ot, hogy csavarkulccsal a társalgóban kegyetlenül agyonverte az áldozatot – mondta tettetett komolysággal a lány.
- Sajnálom Miss, de a gyanúsított személy tökéletes alibivel rendelkezik. Az éjszakát ugyanis velem töltötte, amiről ez a kártya nyújt bizonyítékot – ezzel felé nyújtotta Mrs. White kártyáját.
- Fúj – szörnyülködött hangosan nevetve Dóri.
- De hát hölgyem. Én, Mustár ezredes, kikérem magamnak ezt a hangot. Mrs. White egy igazán vonzó nő!
- Hagyd abba! – bokszolta vállon. – Undorító vagy!
- Hát, mivel ön aznap éjjel nem volt kapható, mert más dolga volt, Miss Scarlet… - mondta, majd sejtelmes arckifejezéssel előhúzta a tábla közepén elhelyezett kártyákat, és Dóri felé mutatta a megnevezett lapot.
- De ezt nem így kell játszaniii… - nevetett fel hangosan Dóri. Igazából csak túl büszke volt beismerni, hogy neki még fogalma sem volt a végső megoldásról. A földön lévő szőnyegen ültek a nappaliban, és Dóri most Dani felé vetette magát, hogy leterítse a földre. Dani nem hagyta annyiban a dolgot, és az egész táblát felrúgva Dóri fölé kerekedett. Ezzel nagyon közel került egymáshoz. Dóri hirtelen zavarából feleszmélve elkezdte élvezni a helyzetet, és most ő törte meg a csendet:
- Most képeld el, hogy megcsókollak.
Dani nem mosolyodott el, mint Dóri, hanem ajkaira tapasztotta sajátját és csókolni kezdte a lányt. Dóri először meglepődött, de hamarosan vette a lapot, és visszacsókolt. Nem tartott tovább fél percnél, és Dani elhúzódott.
- Nem valami jó a fantáziám – vigyorgott. Most Dóri volt az, aki nem mosolygott vissza. Megijesztette a hirtelen kialakult helyzet, hiszen pont ez volt az, amit el kellett volna kerülni, annak ellenére, hogy mindketten tudták, hogy ez elkerülhetetlen. Dani megérezte a lány aggodalmát, és teljesen eltávolodva tőle, felült. Nem lepte meg, amikor Dóri így szólt:
- Jobb, ha most megyek.

(Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem a résszel! Tüdőgyulladás-szerű betegségem volt, és másfél hete az ágyat nyomom. Köszönöm a megértéseteket!)

A keddi edzésen Dani meglepetéssel várta Dórit. A lány teljes ámulattal figyelte a póráz végén ugráló szőrcsimbókot.
- Szünet előtt miatta kellett elrohannom – közölte a fiú. – Pont akkor lehetett elhozni.
- Hát ez hihetetlen édes!
- Menhelyi kutyus, és nem volt szívem otthon hagyni ma, úgyhogy elhoztam az istállóba, hadd ismerkedjen a lovakkal. Remélem, majd mehetek vele terepre lovagolni.
- És mennyi idős?
- Pontosan nem tudni, de olyan fél éves lehet. Az egyik állatorvoshoz vitték be, mint talált kutyus, aztán nem ment érte senki.
Dóri teljesen odáig volt a kutyusért. Nagyon szerette őket, és ő különösen tetszett neki. Németjuhász keverék, ez kétségtelen, és egy kis labrador vért is látott benne.
- Hogy hívják?
- Mangónak.
- Komolyan? AZ én régi kutyámat is így hívták - lelkendezett Dóri.
- És vele mi történt?
- Betegségben elpusztult még évekkel ezelőtt. Leginkább emiatt szerettem volna állatorvos lenni – mosolygott a lány.
Mangó nagyon izgatott volt Nevadát látva, és nagy termetével próbált közelebb kerülni a lóhoz, maga mögött húzva Danit, aki lóra utasította Dórit. A mai napra néhány hasznos cavaletti gyakorlatot tervezett, amivel Nevada és Dóri ritmusérzékét akarta fejleszteni. Alapos bemelegítés után néhány lépőrúdból és kisebb ugrásból álló sort állított össze, amire a lány ügetésben vezette a lovat, majd az első akadály után vágtában kellett folytatnia. Második próbálkozásra Dóri megtalálta a megfelelő ritmust és lendületet, így szinte tökéletesen mentek végig a soron. Dani most ívben helyezett egy hasonló sort, és a páros tökéletesen vette az akadályokat. Dani elégedett volt a teljesítménnyel. Tudta, hogy ha Dóri kitartóan küzd, akkor év végén egyike lesz a kiválasztottaknak, akik versenyezni mennek. Hamarosan komolyabb ugrásokat tervezett a lánnyal.
- Öhm… Dodó, szeretnék tőled kérdezni valamit! – kezdte Dani, amikor Dóri az edzés végén leszállt a nyeregből.
- Mi lenne az? – kérdezte a lány, miközben felhúzta a kengyeleket és meglazította a hevedert, hogy Nevada kényelmesebben érezze magát.
- Először is meg szeretném kérdezni, hogy mit csinálsz a hétvégén…
- Valószínűleg maradok a koleszben és tanulni fogok a vizsgákra.
- Mit szólnál hozzá, ha meghívnálak egy pizzára vagy egy teára? – tette fel a kérdést. Dóri meglepetten tekintett az edzőjére, akinek a szemében most először vélt némi bizonytalanságot felfedezni. Hirtelen nem tudta, mit gondoljon erről a dologról. Dani randira hívta? Vagy csak mint barát szeretne vele pár órát eltölteni? Talán Noéminek mégis igaza volt… - És természetesen csak a lovaglásról szeretnék veled beszélgetni – kacsintott rá a fiú. Ezek szerint Dani is érezte, hogy mint edzője, nem kéne romantikus vacsorára hívnia.
- Miért ne? – hangzott a hirtelen döntés.

***

Dóri egész héten nem tudta elfelejteni az érzést, hogy valaki figyeli. Egyedül a kollégiumban érezte magát biztonságban, és fogalma sem volt, mi válthatja ki belőle ezt a furcsa érzést. Ami csütörtökön történt, az azonban különösen aggasztotta.
A szokásos reggeli edzésre melegített be, Dani még sehol nem volt, ami megszokott volt tőle, ugyanis ez a nap első edzése volt, amiről gyakran késett egy keveset. Dóri nyugodta ügetett körbe-körbe a fedeles lovardában, aminek felső részén egy üveges bírói tribün volt beépítve, ahol gyakran megnézték egymás edzését a tanulók, és többek között a hangszórókra kötött magnót is itt lehetett bekapcsolni. Dóri a csütörtöki edzés előtt gyakran felment ebbe a helységbe, hogy bekapcsolja a rádiót, mert a zene általában jó hatással volt teljesítményére. Most azonban mintha egy fekete alak suhant volna el az üveg előtt. Dóri hirtelen lépést parancsolt Nevadának, aki engedelmesen lassított. Dóri rémülten pillantott fel, de senkit nem látott. Biztos csak egy diák vagy egy edző, gondolta, és folytatta az ügetést a különböző patanyomfigurákon. Ám sehogy sem bírta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy valaki őt figyelni. Megállította Nevadát és felnézett a tribünre. Valóban egy magas, fekete ruhába öltözött alak állt az üveg előtt, de mielőtt a lány felfoghatta volna, ki az, eltűnt. Dóri magában szitkozódott, miért nem tette be ma a kontaktlencséjét, és hirtelen félelem érzése kerítette hatalmába. Gyanúja ezennel beigazolódott, valaki valóban őt nézte, és ezt a valakit még biztosan nem látta az akadémián.
Mielőtt a pánik eluralkodott volna rajta, Dani lépett be az ajtón. Dóri most hihetetlen hálás volt a fiú érkezéséért.
- Hát te miért ácsorogsz ott? – kérdezte Dani meglepetten.
- Ja, csak… a helyből vágtát akartam kipróbálni – mondta Dóri és megpróbálta félelmét álcázni. Vágtára utasító segítséget adott Nevadának, ám az – megérezve gazdája zavarodottságát – idegesen megrázta a fejét és ügetésbe váltott.
- Hát ez most nem igazán sikerült – szólalt meg kissé szigorúan az edző. Dóri tudta, hogy Dani egyáltalán nem örült, ha valamit nem tudott megcsinálni. Persze ha valami új dolgot tanultak, nem haragudott a lányra, ha azonnal nem sikerült valami, de egy ilyent, amit már régóta gyakoroltak, elvárt tőle. Ám miután az egész edzés botrányosan sikerült, Dani szinte durcásan ült a székében, miközben Dóri leléptette a lovát.
- Ma nem voltál valami jó passzban… Néha ez előfordul, de remélem ebből nem lesz rendszer. – Dóri egy szót sem szólt.
- Ismered azt a férfit? – kérdezte Dani, és Dóri rémülten pillantott a tribün irányába, ahova Dani nézett. Ugyanannyi időre látta az alakot, mint mielőtt Dani megérkezett, mert a férfi újra eltűnt. Dani meglepetten pillantott a lányra.
- Nem – mondta határozottan Dóri, de magában egyáltalán nem volt biztos abban, amit mondott, ugyanis fejében egy férfi arca jelent meg. De ez lehetetlen!

***

Hétvégén Timi hazament, - mint mindig, kivéve egy-két alkalmat - így Dóri egyedül maradt az egész héten rá nehezülő súlyos aggodalommal, amelyet a férfi felbukkanása okozott.
Dóri a tankönyvei és a jegyzetei fölött ült, de sehogyan sem tudott a tanulásra koncentrálni. Egész nap Dani és az aznapi találkozásuk járt a fejében. Senkinek nem mesélt róla, még Kittinek és Adélnak sem. Magában már eltervezte, mit fog felvenni, és reggel az első dolga a hajmosás volt. Órák óta nem tanult egy szót sem, ehelyett többször lefuttatta a fejében, mi fog történni ma este, de mivel elképzelése is csak kevés volt, nem tudott mást tenni, mint várni.
Már egy órával azelőtt, hogy a találkozót megbeszélték, Dóri teljes sminkben és öltözetben arra várt, hogy elindulhasson a megbeszélt helyre. Dani érte akart menni ugyan a kollégiumba, de a lány jobbnak látta, ha nem kockáztatják, hogy valaki meglátja őket. Negyed órával a megbeszélt időpont előtt elindult a padhoz, és remélte, hogy Dani már ott lesz, hogy ne tűnjön úgy, hogy túl korán érkezett, és amúgy is hideg volt, és nem akart fagyoskodni. Amikor odaért a padhoz, ahol találkozniuk kellett, nem látott még senkit, de szerencsére nem kellet sokat várnia, mert Dani hamarosan felbukkant a láthatáron. Dóri szíve nagyot dobbant, és nehéz léptekkel indult el a fiú irányába. Hihetetlenül utálta az első randikat. Valamiért mindig olyan vontatottak és kínosak voltak. Persze ez nem is randi! gondolta magában határozottan.
- Szia Dodó! Ne haragudj, késtem pár percet!
- Szia! Semmi gond. – mondta Dóri, és máris érezte a falat, ami az első randik alkalmával valamiért mindig köré emelkedett, és csak nehezen lehetett ledönteni. – Na, mit csinálunk?
- Elmehetnénk az istállóba, mert otthagytam az órámat. Persze, ha neked is jó – ajánlotta Dani. Dóri mosolyogva bólintott, és már el is indultak lefelé az úton. – Sikerült ma tanulnod?
- Igen – hazudta Dóri. – Egész sokat haladtam. Hogy van Mangó?
- Jól, most otthon alszik. Ma elvittem futni egy nagyot, és eléggé kimerült – nevetett Dani. Dóri a tekintetét kezdte fürkészni. Ez a fiú nagyon szereti a kutyáját. Sőt, többet látott benne, mint puszta szeretetet. Kötődött ahhoz az állathoz, akárcsak a lovához, de Dóri ezalatt a pár hónap alatt nem tudta kideríteni, miért van ennyire szüksége Daninak Doc Holiday-re és Mangóra. Pedig tudta, hogy valami mély kötelék köti őket össze.
Az istállóban Dani beszaladt az órájáért, addig Dóri Nevada bokszában simogatta a heréltet és kedves szavakat mondott neki. Nevada elégedetten fújt bele a lány hajába, ami mosolyt csalt Dóri arcára.
- Tudod mit? Szerintem csak üljünk le a szalmába és beszélgessünk – mondta Dani, amikor visszaért.
- Annyira megszerettem ezt a lovat – nevetett Dóri Dani mellett ülve. – Néha olyan, mintha ő lenne az egyetlen barátom itt. Bár ez nagyon nyálasan hangzik – pirult el.
- Hidd el, tudom, milyen érzés ez. Amikor tavalyelőtt idejöttem, és megvettem Dokit, nem gondoltam volna, hogy ilyen közel kerül hozzám. De huszonegy évesen teljesen egyedül éreztem magam, és Doki mindig ott volt nekem. Furcsa, mert akkor én is teljesen olyan voltam, mint az itteni diákok; a lovak csak eszközök voltak, hogy elérjem, amit akarok. Doki volt az első igazi saját lovam, és most már a társam és a barátom, nem csak egy tárgy.
Dóri normális esetben gyanakodott volna, hogy Dani csak azért mondja ezeket a szavakat, hogy bevágódjon nála, de az ő szájából annyira őszintének hatottak a mondatok, hogy nem tudott nem hinni a fiúnak. Emellett pedig hinni is akart neki. Hinni akarta, hogy talált valakit, aki őszintén megérti, mennyire egyedül érzi magát, és mennyire nagy szüksége van Nevadára, aki igazán elfogadja őt. Elgondolkozva pillantott Danira, ő pedig csodálkozva nézett rá. Dóri egy szót sem szólt, amit a fiú nem értett. Mi járhat most a fejében? kérdezte magában Dani.
- Ez most nem egy randi, ugye? – kapta el a tekintetét zavarodottan a lány.
- Ha így kérdezed, gondolom, nem akarod, hogy az legyen – mosolygott Dani.
- Én akarnám… De azt hiszem, nem lenne helyes.
Dani felült a kellemesen zizegő szalmán, így közelebb kerülve Dórihoz. A lány mélyet lélegzett.
- Igazad van. De én nem tudok csak az edződ lenni. Legalább a barátod hadd lehessek. – Dóri kacagott a helyzet komikumán.
- Bár ne csak a barátom lehetnél – súgta.