Másnap reggel fél nyolckor Dóri vidáman indult az akadémia felé. Danival kapcsolatuk egyre szorosabb és bensőségesebb lett, Nevadával az edzések pedig időről-időre jobban mentek. Apja felbukkanására próbált nem gondolni, hiszen nem akart feleslegesen aggodalmaskodni miatta.
Az istállóba érve első útja természetesen Nevada bokszához vezette. Kissé meglepődött, hogy az állat nem nyihog neki szívélyesen, hiszen ez az utóbbi időben szinte mindennapossá vált. Sőt, olykor előfordult az is, hogy a nyergesbe való kiruccanás után is kapott egy kósza nyerítést. Dóri igyekezve belépett a bokszba, és hirtelen lemerevedtek tagjai. Lábai földbe gyökereztek, amikor Nevadára pillantott. A ló szélesre tárt lábakkal állt, fejével hasát bámulta, és olykor-olykor idegesen felrúgott maga alá a hátsó lábával. Kólika! ismerte fel Dóri azonnal a betegséget. Kirohant a bokszból, és az első arc, akit megpillantott Balué volt.
- Kérlek, hívj gyorsan egy edzőt Nevada bokszához! Azt hiszem, kólikázik. Siess! – Dóri látta Balu arcán az ijedtséget. Gyors léptekkel sietett el. A lány visszarohant Nevada bokszához, vezetőszárat kötött rá és kifelé kezdte húzni, ám a ló meg sem mozdult. Valószínűleg nagy fájdalmai lehettek. Dóri határozottan rácsapott Nevada farára, mire az állat nehézkesen megindult. Dóri kivonszolta a folyosóra, mire Balu jelent meg Horváth Tamás edzőúrral.
- Valóban fájdalmai vannak. Hívom az orvost! Addig menj vele a pályára és próbáld jártatni.
Dóri követte az utasításokat, és szerencsére az orvosra sem kellett sokat várni.

***

Dani alig várta a mai napot. Tudta, hogy Dóri azonnal bekerül majd a legjobb lovasok közé, és abban is bízott, hogy a versenyzők közé választják pár hónap múlva. Amikor azonban belépett a pályára, egyáltalán nem örült annak, amit lát. Az első, amit meglátott az Nevada volt, akinek a vezetőszárát Dóri tartotta, mellette pedig az állatorvos állt. Valamivel odébb a vizsgabizottságnak kinevezett két edző és Balu. Balu soha nem volt szimpatikus neki, mert látta a szemében, hogy kedveli Dórit. Dóri pedig mindenkit viszont kedvelt, aki jól bánt vele.
- Mi folyik itt? – kérdezte aggódva. Dóri odafordította a fejét, így Dani észrevehette a szemében ülő könnyeket. Valami komoly baj van. Dóri nem válaszolt, így Dani jobbnak látta, ha két edzőtársánál érdeklődik.
- Kólikás lett. Így sajnos nem tudjuk felmérni a lányt. Szerintem jobb, ha megyünk – nézett Tamás a másik edzőre.
- De hát nem az ő hibája! Gyertek vissza pár nap múlva! Addigra a ló is jobban lesz.
- Sajnálom, de ismered a szabályokat.
Dani nem tudta elhinni, hogy semmit nem tehet. Fenébe azokkal az idióta szabályokkal, ez egyáltalán nem igazságos Dórival szemben. Majd hirtelen eszébe jutott valami, amikor a két edző már majdnem kiléptek az ajtón.
- Várjatok! – gyors léptekkel közelebb ment hozzájuk, akik érdeklődve figyelték javaslatát. – Hadd lovagoljon az én lovamon. Felnyergelem neki és húsz perc múlva már ugratnak is. Csak adjatok neki egy esélyt!
- Dani, te is tudod, mi az igazgató véleménye erről. Azzal a lóval kell felmérnünk, akivel a versenyen is indulna. Mellesleg Nevada egy nehéz ló, Doc Holiday pedig egy igen jól képzett. Kérlek, értsd meg!
- Nem tudom megérteni! – Dani szemében forró düh izzott. – Állítom, hogy Dóri az akadémia egyik legjobb lovasa. Önhibáján kívül került ilyen helyzetbe. Nem vehetitek el tőle ezt a lehetőséget!
- Sajnálom – mondta őszintén Tamás.

***

Daninak a nap folyamán nem volt lehetősége beszélni az igazgatóval, mert szüneteiben Bankót nem találta az irodájában. Elhatározta, hogy munkaideje után megkeresi, hogy megbeszélje vele Dóri ügyét, ám sejtette, hogy a szigorú és szabálykövető ember nem fog engedni igazságérzetének. Sejtései a délután folyamán be is bizonyosodtak. A férfinek esze ágában nem állt változtatni a szabályain. Azzal érvelt, hogy ha Dórinak engednek, akkor a többi diáknak is kéne. Nem kivételezhetnek egy diákkal; akár jó lovas, akár nem; akár gazdag, akár nem.
Dani – miután elhagyta az irodát – gyors léptekkel indult meg az autója felé, ám az istálló folyosóján Baluba ütközött, aki vasvillával és talicskával járta a bokszokat.
- Beszéltél az igazgatóval? – kérdezte a fiú.
- Mégis miről? – kérdezte ingerülten Dani. Balu meglepődött az arrogáns hangnem miatt, de ő higgadtan válaszolt.
- Arról, hogy még egyszer megnézzék Dórit. Pontosabban, hogy adjanak neki még egy esélyt.
- Neked ahhoz mi közöd van? Jobb lenne, ha inkább a bokszok trágyázásával foglalkoznál, mert még van mit tanulni – közölte, majd folytatta útját. Alig várta már, hogy Dórival lehessen.
Ugyan Dani és Dóri megbeszélték, hogy a fiú a kollégiumban nem látogatja meg a lányt, Dani most mégis oda igyekezett. Remélte, hogy nem fogják sokan észrevenni, és senki nem gyanakszik majd, amikor Dóri ajtaján kopogtat. De legfőképpen ezért imádkozott, hogy ne Timi nyisson ajtót, akiről Dóri már sokat mesélt. Ha Szandi barátnője megsejtene valamit a kapcsolatukból, akkor rövid lenne az út az igazgatói irodáig mindkettejük számára. Imái azonban meghallgattattak, és Dóri nyitott ajtót.
- Te mit keresel itt? – lepődött meg. – Gyere be, még meglát valaki! – húzta be a karjánál fogva az ajtón, majd becsukta mögötte az ajtót. Dani a lány felé fordult, hogy gyengéden megcsókolja, de Dóri finoman elhúzódott tőle. Dani számított a reakcióra.
- Igen, tudom, igazad van. Legalább felhívhattalak volna.
- Eltűntél, és egy szót sem szóltál hozzám.
- Fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Utána pedig edzést kellett tartanom. Kérlek, ne haragudj!
- Elég lett volna, ha ott vagy velem.
- Mindennél jobban vágytam rá, hogy megölelhesselek! De tudod, hogy nem lehet.
- Tudom, sajnálom! – mondta a lány, és most ő csókolta meg Danit.
- És mi van Nevadával?
- Kapott egy görcsoldót és az állatorvos megszondázta a gyomrát. Szerencsére semmi komoly baj nincs, úgyhogy már jobban van. Ottmaradtam vele még pár órát, de aztán Balu elküldött, hogy jöjjek haza pihenni.
- Balu? Mi köze ehhez Balunak?
- Csak látta, hogy kimerített az aggodalom. De most már minden rendben, aludtam egy kicsit, és mindjárt indulok az istállóba, hogy meglátogassam Nevadát.
- Akkor most nem is lehetünk együtt? – kérdezte szomorkásan Dani.
- Itt semmiképpen, mert Timi bármikor megérkezhet. Felveszek valami normális ruhát, és elvihetsz – mosolygott Dóri.
- Nekem nagyon tetszik ez a macinaci – nevetett Dani végignézve a lány otthoni öltözékén. – És ez a papucs is nagyon cuki.
- Házi bakancs, ahogy én hívom – nevetett Dóri, miközben öltözni kezdett. Dani tekintete az íróasztalon álló képre siklott. A képen egy nő és két tizenéves kislány vigyorgott a kamerába. A barna hajú gyerekben egyből felismerte Dóri fiatalkori mását. A nő feltehetően az anyukája lehetett, mert nagyon hasonlítottak egymásra.
- Ki a harmadik ezen a képen? – kérdezte Dani Dórit, aki már a zokniját húzta fel a lábára. Most felállt, és a fiú mellé állva a kezébe vette a képet. Arcán kettős érzelmek jelentek meg.
- A nővérem.
- Nem is tudtam, hogy van egy nővéred – fordította arcát a lány felé.
- Már nincs. Meghalt. Ahogy anya is. – Dóri nedves szemmel pillantott fel a fiúra, akinek az arcán döbbenet tükröződött. Dóri még soha nem mesélt neki a családjáról, és ami azt illeti, ő sem a sajátjáról.
- Mi történt? – kérdezte, és a kezébe vette a lány kezét.
- Autóbaleset.
- Soha nem mesélted.
- Mert nem könnyű beszélni róla.
- És akkor Nyíregyházán apukáddal élsz?
- Nem, a nagynénémmel és a családjával. Apáról annyit tudok, hogy Ausztriában él. Régóta dolgozott ott, hétvégente járt haza. Anya és Viki halála után kiköltözött.
- Téged pedig itt hagyott?
- Nem, én akartam maradni. Soha nem jöttünk ki jól. Nem akartam vele és az ágyasával együtt élni. Inkább maradtam Adéllal, Patrikkal és a gyerekekkel, messze a barátaimtól. Apa egy ideig küldött valamennyi pénzt, aztán az is abbamaradt. A lovaglást is ezért kellett abbahagynom. Adél és Patrik rengeteget dolgozik, hogy el tudják tartani a gyerekeket, és nekem is segítenem kellett. Vagy legalábbis számomra ez nem volt kérdés, azonnal kerestem egy alkalmi munkát, szabadidőmben pedig a gyerekekre vigyáztam.
- És hogy jártál iskolába?
- Mivel a gimi utolsó éve volt, amikor elköltöztem, ezért magántanuló lettem. Egyedül tanultam meg az érettségire az anyagot. Valószínűleg ezért is nem vettek fel az egyetemre. De most már nem bánom, mert ha nem ide járnék, nem ismernélek téged – mondta Dóri, és egy rövid csókot nyomott Dani szájára. – Na, ez minden! Viszont én még mindig nem tudok a te családodról semmit.
Dani agya hirtelen dolgozni kezdett. Most mégis mit mondjon? Az igazat mégsem árulhatja el.

- Én is árva vagyok. Anyukám és apukám egy istállótűzben meghaltak, miközben a lovakat mentették. Az öcsém és én éltük csak túl – hazudta.