Szandi negyed hatkor éppen a lovát szerelte le az edzés után. Bosszankodott, amiért edzője az órát lerövidítette, de emellett örült is, hiszen remélte, hogy az éjszakát megint Mátéval töltheti. Feszült volt az edzés miatt, mert érezte, hogy megint nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, és aggódott, hogy apja nem lesz elégedett vele, és megint kiabálni fog vele otthon, amiért nem olyan sikeres, mint nővére. És aggódott Máté miatt is, mert rettegett, hogy hamarosan megint kiadja az útját. Capris, a lova megérezte gazdája zavartságát, és kedvesen megbökte a lány vállát, mire az nyugtalanul félrelökte a ló fejét. Ugyan nagyon szerette lovát, gyakran idegesítette, ha láb alatt volt. Leemelte a ló hátáról a drága nyerget, és a bokszajtón lévő nyeregtartóra tette. Ekkor hallotta meg a folyosó végéről a patakopogást és a felszabadult nevetést. A hang irányába fordult, ahol két lovas érkezett vissza terepről. Nem nagyon érdekelte a dolog, újra gondolataiba temetkezett, majd leápolta Capris patáit. Hamarosan a boksz előtt elment az egyik visszaérkező lovas, akiben Maurer Danit ismerte fel, aki gyönyörű palomino kancáját vezette vissza a bokszba. A ló izzadt teste hosszú tereplovaglásról árulkodott. Vajon kivel tölthetett el együtt egy egész órát Dani? Szandi kíváncsisága hirtelen életre kelt, és feltűnés nélkül elindult az előkészítő irányába, ahol egy sárga ló állt, mögötte pedig csak két lábat látott. Hiszen ezt a csizmát látta már valahol! Timi szobájában figyelt fel rá, ugyanis egy különösen olcsó darabról volt szó, ami azonnal feltűnt neki. Kétsége sem volt afelől, hogy Dóri a kérdéses lovas. Gyűlölködő pillantást vetett irányába, majd visszafordult, hogy elvégezze saját teendőit. Most még egy dolog miatt kezdett bosszankodni. Nagyon nem tetszett neki ez a lány. Mégis hogy vehették fel ide, gazdag és tehetséges emberek közé? Lehet, hogy pont Dani keze van a dologban? Elvégre ő is beleszólhat az ösztöndíjas diákok kiválasztásába. Talán van közöttük valami? Ezt muszáj kiderítenie!

***

- El sem hiszed, mi történt velem – ujjongott a telefonban Dóri. Hazafelé tartott a Danival töltött tereplovaglás után, és úgy döntött, végre felhívja Kittit, hogy az eddigi élményeit elmesélje neki. – Emlékszel a lovászfiúra, akivel a nyílt napon találkoztunk?
- Hogy ne emlékeznék. Azok a szemek…
- Hát ő nem egy lovászfiú, hanem nevezetesen az edzőm.
- Ne, ezt úgysem hiszem el – nevetett hangosan Kitti. Hangja teljes ellenkezést mutatott, ám mikor Dóri egy szót sem szólt, hitetlenkedve megkérdezte: - Ezt komolyan mondod?
- Ühüm.
- Akkor tényleg ez az akadémia a legjobb dolog az életedben. És ne felejtsd el, hogy kinek köszönheted…
- Persze, hogy nem felejtem. Egyébként Maurer Daninak hívják, és csak huszonhárom éves. És ha most elmondom, hogy éppen vele voltam terepen, akkor szerintem azonnal megtervezed az esküvőnket, úgyhogy inkább nem mondom – mosolygott Dóri.
- Ez zsírkirály. De csak nekem tűnt fel, hogy Maurer a neve? Nincs valami köze Maurer Attilához?
- Ezt még nem kérdeztem meg tőle, de nekem is szembetűnt már. Majd holnap rákérdezek, mert reggel edzésem lesz.
- Akkor dobd be magad csajszi.
- Bedobhatom, de értelme úgysincs. Ő az edzőm, és biztos, hogy ő ne tekint rám potenciális jelöltként. Meg amúgy is, nem azért vagyok itt, hogy kikezdjek az első sráccal, aki megtetszik.
- Szóval tetszik neked. – Kitti hangján hallani lehetett, hogy mosolyog.
- Persze, hogy tetszik, hiszen te is láttad – kacagott Dóri. – De akkor sem akarnék tőle semmit…

***

Dórit hangos kopogás zavarta meg elmélkedésében. A laptopja billentyűit ütögette, és most fáradtan tápászkodott fel az ágyról. Fogalma sem volt, Timi hol lehetett, a tegnapi buli után ő már az ágyban feküdt, amikor a lány feljött, az nem mondott semmit, csak lefekvéskor kívánt jóéjszakát. Mivel Dóri ma korán kelt, nehogy elkéssen az első órájáról, Timi még aludt, amikor ő elment a szobából, és amikor hazaért, nem volt sehol. Ekkor már fél nyolc volt.
Dóri kinyitotta az ajtót, aminek túloldalán Szandi állt, aki egy szót sem szólt.
- Szia, ha Timit keresed, nem tudom, hol van – mondta higgadtan.
- Téged kereslek – Szandi arcán álmosoly jelent meg. – Megnézhetem a csizmádat?
- Miért érdekel téged a csizmám? Ha azt is le akarod szólni, mint a többi cuccomat, akkor nem vagyok rá kíváncsi.
Szandit nem érdekelték Dóri szavai, átnézett a lány válla felett, és az ágy mellett heverő csizmát vette szemügyre. Elmélete beigazolódott. Ez a kis csitri kikezd az edzőjével.
- Ha te azt hiszed, hogy idejössz az olcsó kis cuccaiddal közénk, és egyből mindenki a lábad előtt fog heverni, akkor nagyon tévedsz. Nincs jogod itt lenni, mert én fizettem azért, hogy itt tanulhassak, keményen dolgozom, és nem veheted el előlem a legjobb edzőt és a versenyeket. Szóval, ha ebben a hitben ringatod magad, jobb, ha tudod, hogy figyellek, és az első tévedésednél én ott leszek, hogy kicsináljalak. Jobb, ha nem ismered meg, milyen, amikor nem kedvelek valakit, és minél előbb elhúzol ebből a nyomorult iskolából – sziszegte fogai között, majd középhosszú, csillogó szőke haját lobogtatva elviharzott. Dóri értetlenül nézett utána, majd amikor eltűnt a folyosón, elmosolyodott. Mégis mit képzel ez az elkényeztetett, gazdag liba? Még hogy ő fizetett azért, hogy itt lehessen. Legfeljebb az apja. Ám amellett, hogy szórakoztatta a lány fenyegetése, kissé aggasztotta is, hiszen már majdnem egy hete járt az akadémiára, és nemhogy barátokat nem sikerült találnia, de akik ismerték, azok sem kedvelték. Remélte, hogy ez nem marad így, ugyanis nem tűrte jól a magányt.
Épp hogy újra lefeküdt az ágyra laptopja társaságában, újra kopogtattak az ajtón. Most már idegesebben forgatva a szemeit kelt fel és nyitott ajtót. Sejtette, hogy nem Timi kopog, ugyanis neki van kulcsa, és remélte, hogy nem Szandi áll majd előtte.
- Szia – köszönt Máté, amint az ajtó kinyílt. Arcán csábos félmosoly virított, amitől Dóri egy kissé zavarba jött.
- Szia! Timi még nincs itt.
- Sejtettem, szerintem Szandival van.
- Ő meg épp most járt nálam.
- Igen? Akkor azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel?
- Miért is? – értetlenkedett Dóri.
- Beengedsz? – kérdezte a srác, a lány csodálkozva félreállt, és már el is indult befelé. Körbenézett a szobában, majd leült Dóri székére.
- Szóval miért pont te tartozol bocsánatkéréssel?
- Azt hiszem, azt akarta elérni, hogy nála aludjak éjszaka, én meg leráztam. Nekem nem mutatta ugyan, de ismerem már annyira, hogy tudjam, teljesen kiakadt, és ilyenkor azt bántja, akit a legkevésbé kedvel. Szóval sejtésem szerint jól leordított.
- Nem ordított, de semmi kedves szó nem hagyta el a száját. Igazán… rendes lány, nem igaz? – mosolygott Dóri.
- Megértem, hogy nem kedveled, de hidd el, ha megismernéd, nem lenne olyan rémes. Na de ne is beszéljünk most erről. Mit csinálsz?
- Éppen egy filmet akartam megnézni – válaszolta vonakodva Dóri. Nem igazán értette, mit szeretne tőle Máté. Nem bízott a fiúban, de úgy döntött, megpróbál nyitni felé, hátha ez egy jó barátság kezdete lehet. – Csatlakozol?
- Ha nem zavarok, akkor szívesen, úgyis unatkozom.
Dóri és Máté elhelyezkedtek az ágy tövében, a laptopot pedig a földre tették. Már jó fél órája ment a film, amikor Dóri magán érezte a fiú pillantását, majd nem sokkal később keze érintését a térdén. Kissé zavarban érezte magát, de fogalma sem volt, mit kéne tennie vagy mondania. Ekkor megértette, hogy miért is jött át igazából a fiú.
- Annyira szép vagy! – szólalt meg végül Máté.
- Öhm, köszönöm… De figyu, szerintem jobb lenne, ha tartanánk az előbbi távolságot – mosolygott zavarodottan Dóri. De mintha meg sem hallotta volna, Máté keze Dóri combjára siklott, és gyors mozdulatokkal közeledni kezdett a lány felé. Dóri ijedten hátravetette magát, védve magát a fiútól, kezével pedig combját próbálta megszabadítani az érintéstől.
- Hagyj békén te szemét! – sikította, szemébe könnyek szöktek. – Kérlek, hagyd abba!
- Vigyázok rád!
- Ne vigyázz rám, hanem hagyj békén!  - Ahogy ezt kimondta, az ajtóban fordult a kulcs és Timi lépett be az ajtón. 

Dóri ott állt a hatalmas épület előtt, mögötte nagynénje, Adél, az ő férje és két gyereke. A lány tétovázott egy percig, majd elindult a bejárat felé. Valóban ez lesz az új otthona? Ez a hatalmas, gyönyörű épület, tele vele egykorú és hasonló érdeklődésű diákkal. El sem tudta képzelni, mi vár rá a következő 3 évben. Csak remélni tudta, hogy most már minden jóra fordul.
Belépett a bejárati ajtón, ahol szeme elé tárult az előcsarnok. Közvetlenül tőle jobbra a recepció fülkéje, balra pedig lépcsők és lift a felső emeletekhez. A termet néhány oszlop díszítette rendezetten, némelyiken egy-egy plakát ékeskedett. Ahogy beljebb lépett a csarnokban sürgölődő diákokat és szüleiket látta bőröndökkel. Voltak, akik a szemben elhelyezett automaták előtt nyomkodták a gombokat üdítőért vagy valami csemegéért. Az automaták előtt bőrkanapék voltak elhelyezve, középen pedig egy dohányzóasztal, rajta mérnöki pontossággal elhelyezett lovas magazinok. De nem ezek az újságok voltak az egyetlen olyan dolgok, amelyek az épület jellegéről árulkodtak. Az üresen maradt falakon dísznyergek és kantárok lógtak, helyenként pedig fogatos hámokkal díszítették a csarnokot. Az épület belsejének a beáramló napsugarak adták meg igazán a hangulatot. Az ablakok hatalmasak voltak, a fény csak úgy tódult be rajtuk. Egyszerűen gyönyörű volt.
Dóri lélegzete elállt, amikor tudatosult benne, hogy az új otthonát szemléli. Nem tudta elhinni, hogy a következő három évet ezek között a falak között fogja eltölteni. Hiszen itt minden annyira fenséges.
- Menjünk, jelentkezzünk be – fordult hozzá Adél. – Ti itt maradtok, vagy jöttök velünk? –intézte a kérdést most férjének, Patriknak és gyerekeinek, Vandának és Dominiknek.
- Elkezdjük behordani a cuccokat, ti menjetek, intézzétek el a szobát – mosolygott kedvesen Patrik. Vanda azonban, aki még csak 7 éves volt, kapva kapott az alkalmon, hogy kedvenc unokanővérével és anyjával tartson. Odaszaladt Dórihoz és megfogta a kezét.
- Akkor menjünk – nevetett Dóri, és elindult a nyilak után, amelyek a beiratkozás irányába terelték őket.

***

- Köszönöm, hogy elhoztatok. És vigyázzatok magatokra az úton! – búcsúztatta családját Dóri. Miután bepakolták a csomagokat a szobába, ami a második emeleten a harmadik volt, a kipakolást már a lányra bízták, és úgy döntöttek, hazaindulnak Nyíregyházára. Még hosszú út állt előttük.
- Te pedig hívj fel este, kíváncsi vagyok, milyen a szobatársad. Aztán várunk haza két hét múlva. Anya büszke lenne rád- mondta Adél, majd szorosan átölelte unokahúgát. Utána sorra a többiek is mind megölelték, Vanda puszikkal is elárasztotta. Dóri sikeresen leküzdötte a szemébe szökő könnycseppeket. Partik aggódva pillantott a lányra.
- Biztos nem gond, ha átalakítjuk a szobádat Dominiknek?
- Dehogy is. Hadd legyen végre saját szobája, hiszen már 10 éves- mosolygott, és megborzolta a kisfiú haját, aki erre vágott egy grimaszt, szülei pedig hangosan nevettek.
- Jobb, ha indulunk. Vigyázz magadra. Szia! – köszöntek el.
Dóri végignézte, ahogy beülnek a kocsiba, majd elhajtanak. A hátsó ablakon látta, ahogy a gyerekek vadul integetnek. Mennyire fognak hiányozni, gondolta Dóri, miközben ő is integetett, majd elindult új szobája felé. Kíváncsian várta már új szobatársa érkezését. Remélte, hogy jól kijönnek majd, és barátnők lehetnek. Fent a szobában bekapcsolta laptopját, bekapcsolta kedvenc zenekarja zenéit, majd nekilátott a kipakolásnak.
Alig egy óra múlva nagy zajt hallott a folyosóról, mintha egy bőrönd hangos csapódása lenne a folyosóról, majd egy lány szitkozódásait. Kinyitotta az ajtót, hogy szemügyre vegye, honnan jönnek a hangok. Jobbra nézve egyből megpillantotta a lépcsőn küzdő lányt, aki minden erejével próbálta felcibálni súlyos bőröndjét. Dóri a segítségére sietett, és megfogta a bőrönd másik végét.
- Hadd segítsek – mondta kedvesen mosolyogva.
- Oh, nagyon köszönöm. Egyedül biztos megszakadtam volna.
- De ugye tudod, hogy van lift is? – nevetett Dóri.
- Ki nem állhatom a lifteket. Mintha minden percben le akarna szakadni.
- Ilyen nehéz bőrönddel meglehet. Elhoztad az egész házat?
- Dehogy, ezek csak a kedvenc ruháim. A fél cuccom még lent van. – Ezzel felértek a lépcső tetejére. – - Nem tudod, melyik a 206-os? – kérdezte a lány, kezében a kulcsot és egy papírlapot vizsgálva.
- De, itt van, ez az. Nem kell messzire menni – vezette be. – Szóval te vagy az új szobatársam – fordult hozzá Dóri, amikor beértek a szobába. – Én arra az ágyra pakoltam le, de ha esetleg cserélni szeretnél, nekem teljesen mindegy, hol alszok – mosolygott. – Ja, és egyébként Vázsonyi Dóri vagyok.
- Kiss Timi. Nekem jó lesz az az ágy, köszi. Viszont a szoba elég kicsi. Azt hittem, nagyobb lesz – panaszkodott a lány. Dóri kissé meglepődött. A szoba legalább kétszer akkora volt, mint az otthoni kuckója, és egyáltalán nem hasonlított egy átlagos kollégiumi szobára. A falak barackszínűek voltak, az ajtók frissen festettek, az ablakok pedig korszerűek. A szobában két ágy volt, az egyik a bal, a másik a jobb alsó sarokban az ablakok alatt. A bal fal mentén helyezték el a két hatalmas szekrényt, vele szemben a jobb oldalon az íróasztalokat, ezek mellett pedig egy ajtó nyílt a mosdóba. A helység nem volt nagy, csak egy vécé és egy mosdókagyló volt benne.
Timi a szoba közepén hagyta a bőröndöt, majd Dórihoz fordult.
- Segítesz felcipelni a többi cuccomat?
- Ha én jöhetek a lifttel, akkor szívesen.

***

Este, miután mindketten kipakolták a csomagjaikat, és Dóri beszélt az otthoniakkal, Timi még elment a koleszbeli ismerőseihez, hogy megtárgyalják beköltözésük első napját. Dóri egyedül maradt hát a szobában, így volt egy kis ideje elgondolkozni. Eszébe jutott, amikor először látta az akadémiát. Teljesen elvarázsolta a hangulata. Az istálló hatalmas volt és világos, mindennek megvolt a helye, és a földön egy szalmaszál sem éktelenkedett. Ennek már lassan egy éve, és Dóri szinte el is felejtette, mennyire elérhetetlennek gondolta ezt az életet. Egy évvel ezelőtt, a nyílt napon, ahova legjobb barátnője, Kitti kísérte el, gondolni sem merte volna, hogy egyszer az akadémia falai között fog végigsétálni, mint diák. Mindig állatorvos szeretett volna lenni, díjugratással kapcsolatos álmai pedig már évekkel ezelőtt szertefoszlottak.
Ahogy ezeken morfondírozott, hamarosan álom jött a szemére.