Másnap Dani korán reggel az igazgató irodába sietett, ahol megmutatta a videót és egy szívhez szóló beszédet tartott. Meglepetésére elég könnyen rá tudta venni Bankót, hogy Dóri még egy esélyt kapjon, méghozzá aznap, hiszen hamarosan kiválasztják a második fordulóba jutott lovasokat. Muszáj megtalálni Dórit! Gyors léptekkel indult meg az istálló felé. Reggel fél nyolc volt, Dóri első órája pedig nyolckor kezdődött. Pontosan tudta, hogy előtte meg fogja látogatni Nevadát a bokszában, ahogy mindig. Reménykedett, hogy még nem kerüli el a lányt.
Miközben átszelte a folyosót, csak egy dolog járt a fejében. Balu különösen gyanús volt neki az utóbbi időben, most pedig ez a rejtélyes felvétel, amit ki tudja, mikor készített. Valószínűleg minden edzés előtt felosont a tribünre és felállított egy kamerát. A gondolattól kirázta a hideg. Ám ezek a felvételek még inkább igazolták sejtéseit. Ám ha megérzése igaz, akkor Balu hatalmas hibát követett el, amikor átadta neki a DVD-t. De ezzel most nem volt ideje foglalkozni. Igyekeznie kell!

***

- Dóri! – szólította meg Dani a háta mögül a lányt. Dóri szíve nagyot dobbant, ahogy meghallotta ezt a kedves hangot, de a következő pillanatban már össze is szorult, amint felidéződtek benne az elmúlt napok eseményei. Hogy tehette ezt vele? Vonakodva fordult meg.
- Nyergeld Nevadát!
- Mi történt?
- Jön, és megnéz a bizottság. Húsz perc múlva a pályán lesznek.
- Ez meg hogy lehet?
- Azt… majd később elmondom – Dani idegesen beletúrt a hajába. Erre mégis mit válaszolhatna?
- Úristen! Most nem viccelsz? Dani, órám lesz!
- Egy óra kihagyás igazán nem vészes. Ha annyira lemaradsz, majd segítek bepótolni – vigyorgott csábító félmosolyával a fiú. Dóri elkapta a tekintetét. Ezzel bármikor képes elcsábítani.
Dóri pár másodperc gondolkodás után elsietett a nyerges felé. Ha Dani valóban igazat beszél, akkor ezt most nem szúrhatja el. Az adrenalin szétáradt a testében, szinte érezte, ahogy végigfolyik minden aprócska erében, gyomra összeszorult, és keze hirtelen remegni kezdett. Az izgalom olyannyira elterelte figyelmét, hogy az oldalán éktelenkedő hatalmas és fájdalmas lila foltot is elfelejtette, és azt, hogyan is szerezte. Felkapta Nevada és a saját felszereléseit, és elindult a folyosón.
- Várj, segítek! – sietett oda Dani és elvette a lánytól a nyerget. Dóri aprócska mosollyal köszönte meg, ami Dani lelkét reménnyel töltötte meg.

***

Nevada tökéletesen megértette, milyen fontos ez a lovaglás. Kissé kimerült volt még a tegnapi hosszú és fárasztó futás után, de gazdája ösztönzésére lendületesen és tempósan haladt az egyes feladatok felé. Dóri nyugodt kézzel és harmonikus segítségekkel irányította a lovat, miközben annak minden rezdülésére figyelt és kellőképpen reagált. Néhány kisebb bemelegítő akadály után Dani magasabbra rakott néhány rudat. Dóri szíve hevesebben kezdett verni, de megfelelő tempóval és nyugodtan vezette rá Nevadát az akadályra. A ló amint meglátta azt, kissé gyorsabb vágtába csapott át, így végül rossz helyről rugaszkodott el, és leverte az akadályt.
- Ez gyors volt. Lassabban gyere rá! – utasította Dani Dórit, aki bólintással jelezte, hogy értette. Felnézett a lelátón ülő két férfira, akik valamit összesúgtak és feljegyeztek valamit. Most tökéletes lesz, gondolta. Dani emelt pár centit a rudakon és Dóri vágtába ugrasztotta a heréltet. Keze nyugodt volt, és ezúttal tökéletes tempóval érkeztek az akadályhoz, és vették azt.
- Pazar. Lépés! Most megugrod azt a lenti akadályt, utána ezt az oxert itt középen, végül pedig lentről ezt a meredeket!
Dóri memorizálta az eltervezett útvonalat, és ügetés után vágtába váltott. Az első ugrás kissé kevésbé lendületesre sikerült, és Dóri kissé megijedt, hogy az oxerre nem lesz elég a tempó. Sarkával megbökte Nevada oldalát, ezzel fokozva az iramot. Nevada ezúttal tökéletesen megbízott gazdájában, és az oxer előtt tökéletesen elrugaszkodva ugrotta meg az akadályt. Dóri a levegőben repülve jelt adott a lónak, hogy melyik irányba haladnak majd tovább, így az állat a megfelelő lábára érkezve vágtázott tovább. Az utolsó ugrást könnyedén vették. Dóri három paskolással jutalmazta Nevadát, és lendületes ügetésben haladtak tovább. Dani jelt adott, hogy járassa le a lovat, így Dóri hosszú szárat engedett, hogy Nevada kinyújthassa hosszú, izmos nyakát. A barna szőrön fehér hab képződött a verejtéktől, a lány homlokán pedig apró cseppek jelentek meg. Nagyon kimerítő volt ez az edzés, de lelke még mindig szállt a levegőben, hiszen nagyon jó teljesítményt nyújtottak.

***

Dani a szabadidejében folyamatosan Balut figyelte meg. Ha most rajtakapja, gyanúja teljes mértékben beigazolódhat.
Balu az ebédszünetében elhagyta az istállót, Dani pedig kénytelen volt követni. A fiatal srác az istállót elhagyva a város felé vette az irányt, ahol átvágott a parkon, keresztül a nagy téren, amit üzletek, kávézók és éttermek öveztek, majd le a buszpályaudvar felé vezető sétálóutcán. Hamarosan balra kanyarodott egy úton, végighaladt rajta, végül egy aprócska kávézóba lépett, ahova Dani még soha nem ment be. Ezt most sem tette meg, hiszen az ablakban tökéletesen látta az eseményeket. Balu egy férfival rázott kezet, majd leültek. Sejtései igazak tehát!

***

Dóri az aznapi utolsó órája után még meglátogatta Nevadát. Hatalmas puszikkal halmozta el az állatot, hogy megköszönje neki a délelőtti eredményes lovaglást.
Hazafelé haladva Dani lakása előtt ment el. Mennyire hiányzik neki a fiú! Legszívesebben felcsengetett volna a kaputelefonon, hogy felmehessen hozzá. De ezt nem tehette. Még mindig annyira fájt neki, hogy ilyen kegyetlenül hazudott neki a szülei halálával kapcsolatban. Megpróbált visszaemlékezni, utoljára mikor érzett ilyet, de egyetlen pillanatot sem tudott felidézni. Nem ismert olyan fiút az életében, akihez ennyire vonzódott, akit ennyire meg tudott szeretni ilyen rövid idő alatt. Hibáival együtt is úgy érezte, szereti őt. Szívének minden sejtje azt súgta, bocsásson meg neki, de agyával tudta, hogy nem tudna benne újra megbízni. Teste kétfelé szakadt, és az egyik része nem tudta, kövesse-e a másikat.
Arcán egy kósza könnycsepp gördült le.  Nem értette önmagát. Egyszerre olyan boldog, és olyan tragikusan szomorú volt. A mai lovaglása Nevadával felejthetetlen volt, ami lelkét magasra emelte, mint egy sas a zsákmányát. Dani hiánya azonban minduntalan utat tört benne, és olyan hirtelen taszította a földre, mint amilyen hirtelen kerekedik a vihar egy nyári estén. Ebben a pillanatban pedig úgy érezte magát, mint a kisegér a sas karmai között, ami a tomboló viharban küzd egy augusztusi éjszakán. Hogyan is érthette volna ezt meg?
Elmélkedései közepette szinte észre sem vette, hogy valaki futva közeledik felé, majd a vállára teszi a kezét. Dóri összerezzent a rémülettől, amikor Dani egy mozdulattal bepördült elé. Arcán pajkos mosoly játszott. Dóri egy gyors mozdulattal letörölte a könnycseppet az arcáról.
- Úristen! Megijesztettél!
- Ne haragudj. Te sírtál? – lankadt le a mosoly Dani arcáról.
- Nem.
- Feljössz beszélgetni?
- Miről akarsz beszélni?
- Szerintem lenne mit…
Igaza volt. Tényleg lenne mit megbeszélniük.
- Tíz perc. – Dani arcán újra megjelent a reménykedő mosoly.
Dóri követte Danit a lakásába, ahol levette a cipőjét és kabátját, és a nappaliba ment, ahol leült a kanapéra. Dani pár másodpercperc múlva megjelent két bögre teával. Dóri igazán hálás volt. A tea mindig megnyugtatta.
- Fantasztikusan voltatok ma – kezdte Dani.
- Szerintem nem erről akartál beszélni.
- Én csak szeretném megtudni, mi jár a fejedben - túrt a hajába.
Dóri idegesen pillantott a kezében lévő bögrére. Kerülte Dani tekintetét. Szemei olyan tökéletesen kékek, és haja olyan ellenállhatatlanul kócos volt, hogy Dóri legszívesebben rávetette volna magát. Ennek hatását a párnapos borosta is csak erősítette. A lány szíve nagyot dobbant, és fészkelődni kezdett a kanapén.
- Ha elmondanám, mi jár a fejemben, te is csak összezavarodnál, mint én. Sokkal könnyebben leírható, amit a szívemmel érzek. Mert az az, hogy nagyon megkedveltelek, és nem akarlak elveszíteni.
- Akkor mi a baj? – ült közelebb Dani. Dóri érezte testének melegét és átható illatát, amit úgy imádott. Elhúzódott tőle.
- Nem tudom, hogy meg tudok-e bízni benned újra. Emellett pedig én azért vagyok itt, hogy díjugrató legyek, ahogyan te pedig azért, hogy egy nagyszerű edző váljon belőled. Úristen, Dani, ha belegondolok, mekkora kockázatot vállaltunk… - itt felpillantott a fiúra. – Szandi majdnem leleplezett minket. Akkor mi lett volna velünk?
- Akkor ezentúl jobban vigyázunk!
- Nem! Én… ezt már nem akarom tovább csinálni. – Szemei újra könnyekkel teltek meg. – Én most szeretnék csak a lovaglással foglalkozni. És nekem ez az egyetlen esélyem erre. Nem veheted el tőlem – Dóri hangja elcsuklott. Az utolsó pár szó kimondása szinte fizikai fájdalommal párosult.
- Igazad van. Ne sírj, kérlek! Teljesen igazad van – Dani karjába zárta Dórit. Ebben a pillanatban olyan törékenynek látta az amúgy erős és céltudatos lányt, akit annyira szeretett. Annyira szerette, hogy képes volt elengedni őt. Hiszen csak két év, és Dóri végez az akadémián…
- Holnap elmegyek Bankóhoz, és új edzők kérek – suttogta Dóri pár perc múlva, mikor kicsit megnyugodott. Dani megértette, és nem ellenkezett.

Hétvégén Dóri rengeteget töprengett a péntek délután eseményein. Hihetetlenül dühös volt Danira, és el sem tudta képzelni, hogy valaha meg tudna neki bocsájtani. Hogyan játszhatta el így a bizalmát? A családja előtt megpróbált mosolygós maradni, hogy ne kelljen Adélnak és Patriknak elmesélnie a történteket. Képtelen lett volna zokogás nélkül beszélni erről.
A következő hét hétfőjén Dóri mindent megtett, hogy a Nevadához tett látogatása alatt véletlenül se fusson össze Danival. Pontosan tudta, hogy a fiú mikor tart órát, így könnyű volt elkerülnie. A másnapi edzéssel azonban nem tudott mit tenni. Akár le is mondhatta volna, de úgy döntött, nem akar ilyen gyerekesen viselkedni. Hiszen nem Dani, hanem a lovaglás miatt az akadémia tanulója.
Rosszkedvét csak Nevada jelenléte enyhítette az edzésen. A bemelegítés alatt Dóri elhatározta, hogy az aznapi edzésen kifogástalan teljesítményt fognak nyújtani, és remélte, hogy ezt Nevada is megértette. Tíz perc lépés után ügetésre utasította a lovat. Alig haladtak így pár kört, mire Dani lépett be az ajtón. Arca merev volt és feszült, eltűnt róla az előző pár hét jókedve. Dóri kényszerítette magát, hogy ne kezdje bámulni. Folytatta tovább az ügetést, közben pedig a ló fülei között előre nézett. Dani középen leült az egyik felállított akadályra, Dóri érezte magán a pillantását. Hirtelen nagyon feszült lett, amit Nevada is megérzett, és idegességében a fejét kezdte rángatni. Dóri bosszankodva húzta fel a ló nyakát. Megőrjítette ez a szótlanság.
Daninak fogalma sem volt, mit kéne mondania a lánynak. Pontosan tudta, mekkorát hibázott, de nem bírta elviselni a lány eltávolodását. Mindennél jobban vágyott rá, hogy mindent elmondhasson neki, de fogalma sem volt, hogyan kezdhetné el. Tíz perc elteltével azonban erőt vett magán.
- Dodó, én tudom, hogy milyen nagyot tévedtem. Rettenetesen sajnálom, és szeretném jóvá tenni! – kezdte, de a lány szó nélkül folytatta az alakzatok lovaglását. - Apám kiskoromtól kezdve erőltette a lovaglást és a díjugratást, versenyekre kellett járnom, és ha valahol nem értem el jó eredményt, akkor kiabált velem, és azt éreztette, hogy semmire sem vagyok képes. Ha a versenyeken hibáztam, eladta a lovamat és újat vett helyette. Tizennyolc éves koromban egy regionális válogató versenyen, ahol a lovammal egyet vertünk, mindenki előtt rángatott le a lóról a köröm után. Elegem lett, megmondtam neki, hogy nem lovagolok többet, és Budapestre költöztem. Anya titokban folyamatosan támogatott anyagilag. Ekkor kezdtem el szerencsejátékozni, és alkalomadtán többet ittam a kelleténél – arca összerándult az emlékre. – Akkoriban volt egy lány, aki nagyon ragaszkodott hozzám. Egyik este éppen egy pókerpartiról mentünk haza, én vezettem, és ez a lány megkért, hogy hagyjam abba a kártyázást. Nagyon összevesztünk, ideges lettem, és az egyik kanyarban kisodródva nekihajtottam egy fának. Én könnyebb sérülésekkel megúsztam, de a lány beszorult, a tűzoltók mentették ki. Másfél hónapig feküdt a kórházban. Apám kifizette az óvadékot, így nem kerültem börtönbe. Ezután hagytam abba a játékot és az ivást, elmentem egy sportoktatói tanfolyamra, és így kerültem ide. Nagyvonalakban ennyi. Tudom, hogy el kellett volna mondanom neked, de egyszerűen nem voltam rá képes – fejezte be Dani. Dóri a történet közben végig úgy tett, mintha nem figyelne, de egész idő alatt magában megrágott minden egyes szót. Soha nem gondolta volna, hogy ez a fiatal férfi, aki olyan intelligens, jóakaratú és gyengéd volt, ilyen dolgokat művelt a múltjában. És amit Maurer Istvánról hallott… gyerekkori példaképe tényleg ilyen borzalmas dolgokat művelt volna a saját fiával? A szíve mélyén tudta, hogy hinnie kell Daninak, de mégis kételkedett szavaiban. Egyszer már átverte, bármikor megteheti újra.
Dani minden szavával mintha újra átélte volna múltját. Apja fájdalmas emléke mélyen élt a fejében, az iránta érzett gyűlölet újra és újra előtört, amikor csak kimondta a nevét. Ám az most jobban aggasztotta, hogy Dóri egy szót sem szólt hozzá. Tudta, hogy időt kell adnia neki, hogy átgondolhassa, amiket hallott, és megbocsájthasson neki. Mert Dani hitte, hogy meg fog. De olyan nehéz volt a várakozás, pedig még csak négy nap telt el.
Dóri képtelen volt koncentrálni. Nevada egyre inkább megérezte gazdája zavarodottságát, és ő is átvette azt. Nem érette ezt a hirtelen támadt feszültséget, hiszen Dóri mindig olyan kiegyensúlyozott és nyugodt volt, amikor ráült. Tüntetőleg a fejét kezdte dobálni, majd amikor ez sem hatott, ugrálni kezdett a lány alatt. Dóri kiülte a ló bakolásait. Kissé furcsállta ugyan, hiszen régen nem csinált már ilyet a ló, de tekintve, hogy fél éve rendszeresen ugrándozott alatta, nem törődött vele.
Dani az akadályok irányába utasította a lányt. Néhány kisebb bemelegítő ugrás után magasabbra emelte az akadályokat, és végül oxert épített a pálya közepére. Dóri nyugodt kézzel irányította rá a lovat, de mégsem volt elég határozott. Nevada nem tudott mit kezdeni gazdája zavarával, így az utolsó pillanatban megtorpant az akadály előtt és ellenszegült. Nem bízott Dóriban eléggé. Dóri a hirtelen mozdulattól a ló nyakán keresztülbukfencezett és a vastag, tömör rudakra érkezett, kezében tartva Nevada kantárszárát, aki ijedtségében húzni kezdte az immár földön fekvő lányt. Dóri gyorsan elengedte a szárakat, és a felette tornyosuló Danira pillantott. A fiú arcán megdöbbent aggodalom tükröződött.
- Jól vagy, Dodó? – kérdezte, miközben a lány karjáért nyúlt, hogy felhúzza.
- Ne hívj Dodónak! – sziszegte mérgesen a lány. – És ne érj többet hozzám.
- Dóri, nem bírom, ha ilyen hangon beszélsz velem – mondta könyörgő hangon Dani, miközben Dóri nehézkesen feltápászkodott a talajról. Minden porcikája sajgott. – Tudod, hogy szeretlek!
Dóri meglepetten pillantott fel Danira. Ez volt az első, hogy a fiú kiejtette ajkain ezt a szót. Miért éppen most? siránkozott magában Dóri. Mennyire szerette volna megmondani neki, hogy ő is szereti. De ebben a pillanatban haragja erősebb volt, mint szerelme. Pillantása ismét dühössé vált, és nehéz léptekkel indult meg Nevada felé. A dereka, ahol a rudakra esett, hihetetlenül fájt, és lelki szemeivel már látta magán a hatalmas lila foltokat. Mégsem akarta kimutatni fájdalmát. Felpattant a ló nyergébe, és a hatalmas faajtó irányába indult.
- Szerintem mára végeztünk – mondta félhangosan Daninak. Úgy döntött, kimegy egy könnyű terepre, hogy kiszellőztethesse fejét.

***

A terepről visszaérve Nevadáról szinte folyt az izzadtság, annak ellenére, hogy alig fél óráig voltak kint. Dóri jól megfuttatta a lovat, hogy mindkettejükből kiszálljon a feszültség. Nevada élvezte a száguldást, akárcsak gazdája, de a lány fejéből mégsem tűntek el az aggasztó gondolatok. Dani minden szavát újra és újra megrágta magába, melyiket hiheti el, és melyiket nem.
Az istállóba mégis némi jókedvvel tért vissza. A tavaszi időjárás mindig felderítette kicsit. A napfény áttűzött a rügyekkel teli faágakon és a madarak vidám csivitelése zengte be az erdőt. Mire visszaértek, a nap már a horizont felett járt, és a talajjal szinte merőleges sugarak világították be az istállót, aminek ajtaját végre teljes szélességében széthúzták. Néhány ló feje a folyosó felé figyelt, amikor Nevada patájának dobogása megütötte fülüket. Dóri a kikötőben állította meg Nevadát, ahol lepattant a hátáról. Jó alaposan megpaskolta a lovat, és egy nagy puszit nyomott az orrára.
- Neked nem az edzés után kéne most visszatérned? – kérdezte a háta mögött egy kedves, ismerős hang. Dóri mosolyt erőltetett az arcára, mielőtt megfordult.
- Lerövidítettük az edzést, és inkább terepre mentem ki. Leestem egy oxer előtt, és jobbnak láttam kiszellőztetni a fejem – felelte Balunak. A fiú arcára hirtelen aggodalom ült ki, mire Dóri folytatta – nyugi, semmi bajom, csak egy kicsit megütöttem az oldalam. – Dóri felegyenesedett, miután leszerelte Nevada ínvédőit, és pulcsiját felhúzva a derekára nézett. El is felejtette a fájdalmat, amit az esés okozott, ám amikor megpillantotta a hatalmas vöröseslila foltot az oldalán, újra beléhasított az érzés.
- Jóságos… Ez hatalmas – lépett közelebb Balu. – Várj, hozok körömvirág krémet, az jó rá.
- Igazán nem szükséges. Csak egy picit fáj, de kibírom – mondta Dóri, de Balu már el is robogott a folyosón. Az utóbbi időben Balu gyakran feltűnt a közelében, de Dóri egyáltalán nem bánta ezt. Jól el tudott beszélgetni a fiúval, és nagyon megkedvelte. Ezalatt a pár hét alatt Balu rendesen beletanult a munkába, nagyon jól bánt a lovakkal, Dóri még azt is észrevette, hogy olykor-olykor beszélt is a kedvenceihez, és a lovak is gyakran kedvesen megbökdösték őt.
Balu hamarosan visszatért egy kör alakú dobozzal, és Dóri felé nyújtotta. A lány elvette tőle, és óvatosan bekente a foltot. Minden erejével azon volt, hogy arca ne torzuljon el, amikor a derekához ért, de tudta, hogy Balu látja szenvedését.
- És hogy történt? – kérdezte Balu.
- Megállt az oxer előtt, én pedig lebukfenceztem a nyakán, pont a rudakra. Mindenkivel előfordul.
- De Nevadára nem jellemző, hogy megáll az akadály előtt…
- Honnan tudod? Csak nem figyeled az edzéseinket? – kacsintott Dóri viccesen Balura, ő pedig széles vigyorral válaszolt. Dóri ilyenkor nagyon vonzónak találta a fiatal fiút, és az ő szája is akarva-akaratlanul mosolyra húzódott.  
- Köszönöm – nyújtotta vissza Dóri a tubust.
- Nekem mennem kell, még van pár dolog, amit el kell intéznem. Ha gondolod, visszaviszem Nevadát a bokszba – ajánlotta.
- Nem kell, megoldom. De azért köszi – mosolygott rá kedvesen Dóri. Balu ragyogó vigyorral köszönt el a lánytól, és már ott sem volt.

***

- Szia! Téged kerestelek – köszönt Balu, amikor belépett az edzők irodájába, és megpillantotta Danit, aki egyedül ült az íróasztala felett.
- Mit akarsz?!
- Dóriról akarok beszélni – közölte egyszerűen Balu, keze a zsebében lapult. Dani ingerülten pillantott fel rá, és felpattanva a székből pár lépéssel leküzdötte a közöttük lévő távolságot.
- Ennek igazán örülök, mert róla már én is akartam veled beszélni. Ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy mostanában gyakran legyeskedsz körülötte. És ennek én egyáltalán nem örülök. Szóval jobb lesz, haver, ha leszállsz róla, mert úgy érzem, valami rosszban sántikálsz!
- Nyugalom! Én csak ezt akartam odaadni – nyújtotta oda Balu az eddig zsebében lapuló mini DVD lemezt. Kissé megijesztette Dani heves monológja, de ezt esze ágában sem állt kimutatni, így keményen állta a másik pillantását.
- Mi ez?
- Dóri edzéseinek felvétele összevágva. Ha megmutatod a többi edzőnek és az igazgatónak, tuti versenyezhet idén. Vagy legalábbis kap még egy esélyt. Azt csinálsz vele, amit akarsz! – mondta Balu. Dani dermedten figyelte a lemezt, majd elvette Balu kezéből, az pedig kihasználva Dani szótlanságát, kisuhant az ajtón.

A tavasz hirtelen köszöntött be. Egyik héten még dermesztő hideg uralkodott, pár nappal később pedig a felhők felszakadoztak az égen és ragyogó napsütésbe öltözött a város. A fákon napról napra több rügy jelent meg, és a kiszáradt fűszálak is újraéledtek a téli fagy után. Minden változás olyan gyorsan történt, hogy Dóri szinte észre sem vette. A tavaszi jó idő akkor tudatosult benne, amikor Dani egy márciusi nap felajánlotta, hogy eddzenek a szabadtéri pályán.
Dani és Dóri kapcsolata az elmúlt pár hétben egyre mélyebb lett. Miután mindketten beavatták egymást családi múltjuk titkaiba, Dóri úgy érezte, teljesen megbízhat a fiúban, és beleszeretett. Abban ugyan még nem volt biztos, hogy a fiú is így érez iránta, de tudta, hogy az egyetlen, amit tehet, az az, hogy megnyitja szívét a fiú előtt.

***

Egy pénteki napon A parkban sétálgattak, hogy elüssék az időt Dóri buszának indulásáig, ugyanis a lány úgy döntött, hazautazik a hétvégére.
- Képzeld, arra gondoltam, veszek egy új lovat – közölte egyszerűen Dani. Dóri csodálkozva állt meg és pillantott fel a fiúra, aki folytatta: - Szeretnék nyáron több versenyen is elindulni, és nem akarom Dokit túlhajszolni. Meg aztán, lehet, hogy egy új lóval magasabb szintre is juthatnék.
- Csak így lecserélnéd Dokit? De hiszen imádod!
- Nem akarom lecserélni, és ugyanúgy szeretném akkor is. Csak neki szeretnék jót.
- Bár tényleg lehet, hogy két versenylóval több versenyen részt vehetnél.
- Igen. És végre sikerült annyi pénzt összegyűjtenem, hogy akár egy igen jól képzett és jó származású lovat vegyek.
- Majd segíthetek kiválasztani? – mosolygott a lány a fiúra.
- Persze – vigyorgott vissza imádnivaló félmosolyával Dani, és közelebb vonva a lányt gyengéden megcsókolta. Dóri mostanában sokszor látta szívből mosolyogni, és tudta, hogy ennek ő az oka. Azonban előfordult, hogy azon kapta, hogy a fiú gondterhelten bámult maga elé, mintha csak ezernyi nyomasztó gondolat cikázna végig a fején. Ilyenkor mindig próbálta kipuhatolni, mi nyomhatja a szívét, de Dani mindig édes mosollyal és kedveskedő szavakkal terelte el a lány figyelmét. Dani elengedte a lányt és újra elindult a parkon keresztül. Mostanában korántsem voltak olyan elővigyázatosan nyilvánosan, mint korábban. Dórit néha aggasztotta ugyan a dolog, nem ellenkezett, hiszen éhezett Dani minden érintésére.
- Ha nem zavarok… - hallottak hirtelen egy ismerős hangot a hátuk mögül. Dóri összerezzenve fordította fejét az ismerős hang irányába. Dani megfordulva Szandit pillantotta meg maga előtt, szőke haja tökéletes loknikban hullt a vállára, kék szemét pedig hibátlan tusvonal emelte ki.
- Pedig igenis zavarsz – közölte nyugodtan Dóri. – Hamarosan megy a buszom, úgyhogy éppen indultunk a pályaudvarra.
- Azért én mégis szeretném elmondani, amit akarok. Közben mehetünk, egyáltalán nem akarom, hogy lekésd a buszt, és itt maradj a hétvégére – mosolygott mézesmázosan a lány. Dóri szemeit forgatva indult el a pályaudvar felé. A parktól jó húszpercnyire volt, és nem vidította fel a gondolat, hogy Szandi társaságában kell megtennie az utat.
- Milyen kedves kép. Egy szerelmespár sétálgat péntek késő délután a kora tavaszi parkban, virágok és rügyedző fák között… - kezdte Szandi. Dani és Dóri ijedten pillantottak össze.
- Mi csak konzultáltunk Nevadát illetően. Mostanában igen nyugtalan – hazudta Dóri.
- Ne hidd, hogy elhiszem ezt a hazugságot. Tudom, hogy már régóta együtt vagytok, és a nyomotokban is voltam. Ne nézzetek hülyének.
- Akkor mégis miért nem köptél be egyből az igazgatónak? – kérdezte vádlón Dóri. Idegesen pillantott Danira, aki sápadtan bámulta a lábait, és láthatóan nem akart belefolyni a beszélgetésbe. Dóri szigorú pillantásokat küldött felé, de Dani nem vette észre segélykérését.
- Bizonyítékokat kerestem, hogy semmi esélyetek ne legyen – mondta könnyedén a lány. – De ügyesek voltatok, egészen mostanáig semmit nem találtam. De nézzétek csak, - ezzel elővette a telefonját, megmutatta Dórinak a képet, amit az imént fényképezhetett – ezen teljesen úgy néztek ki, mint egy szerelmespár.
Dóri a következő pár másodpercben lehetőségeinek listáját térképezte fel a fejében. Hazudni már nem lett volna értelme, hiszen a képen kivehető, hogy ő és Dani csókolóznak. Elvehetné Szandi telefonját, hogy kitörölje a képeket, de ez igazán gyerekes lenne. Hirtelen ötlete sem volt, mi mást tehetne.
- De ezekre már nem lesz szükségem – kezdte Szandi, és jól láthatóan kitörölte a képeket. – hiszen azok után, amiket mondani fogok, ti már nem lesztek egy pár. – Dóri meglepetten nézett a lányra. Nem számított ilyen fordulatra, és érdekelte, miről beszél Szandi.
- Dani, hogy van az apukád? – kérdezte kedveskedő hangon.
- Az apám meghalt – mormogta maga elé a fiú. Tekintete keményen követte lábának mozgását, semmi hajlandóságok nem mutatott, hogy többet mondjon.
- Akkor ki volt az az ember a lépcsőházban és az istállóban az elmúlt hetekben? – Dani hirtelen megtorpant, és ijesztő tekintettel meredt a lányra, aki állta pillantását. Dóri értetlenül nézett mindkettejükre.
- Nem tudom, miről beszélsz!
- Dehogynem! Megint hülyének próbálsz beállítani? Azt hiszed, nem tudok rólad eleget? Apád egy figyelmes idegen jóvoltából meglátogatott pár hete, és megpróbált rávenni, hogy menj haza hozzájuk, nem igaz? Üres a híres díjugrató élete a pici fia nélkül.
Dani ingerülten pillantott Dóri felé. A lánynak elég volt egy pillanat, hogy megértse, mi folyik itt. Dani végig hazudott neki, és Szandi most kihasználja ezt, hogy kellemetlen helyzetbe hozza őket. Ezt már nem! Ezt nem engedheti neki!
- Szerintem Dani élete és családja egyáltalán nem tartozik rád! – sziszegte fogai között Szandi felé.
- Valóban. És mondd, te tudtál arról, hogy Maurer István Dani apja? Az a Maurer István, akiért mindenki, gondolom többek között te is odáig voltál, és a példaképednek tekintesz?
- Persze, hogy tudtam. Dani őszinte velem, ahogy én is vele – felelte higgadt hangon Dóri. Dani alig észrevehető meglepettséggel pillantott a lány felé. Szandi is megilletődött egy pillanatra, de új erőre kapva folytatta.
- Ó, szóval azt is elmondta, hogy tinédzserkorában meggyűlt a baja a szerencsejátékkal és az autóvezetéssel? – Dani e mondat hallatán még fehérebb lett – ha lehetséges ez egyáltalán.
- Mint mondta, őszinte velem. Mindent tudok a múltjáról.
- Érdekes. Szóval azt, hogy Dani úgy néz ki, mint aki mindjárt elájul idegességében, azt annak tudhatom be, hogy ki nem állhat arról beszélni, hogy adósságai elől, részegen menekülve nekihajtott egy fának, és a mellette ülő lány majdnem lebénult?
- Nyilván. Hiszen ki szeretne erről beszélni?
Szandi megsemmisült döbbenetében. Ezek szerint tökéletesen kieszelt terve nem vált be? Tehát Dani teljesen őszinte volt a múltjával kapcsolatban és Dóri mindent tud? Most akkor mihez kezdjen? Hiszen a képeket is kitörölte.
- Most pedig nekünk mennünk kell, mert le fogom késni a buszt – mondta Dóri és tüntetőlegesen megfogta Dani kezét, így indultak el az eredeti irányba. Dóri terve bevált. Bármit megadott volna, hogy megkapja a Szandi arcáról készült képet, amikor megtudta, hogy ördögi elgondolása kudarcba fulladt. Győzött ugyan, mégsem volt boldog. A dolgok, amiket Daniról hallott… Tudta, hogy igazak, a belsejében érezte. Át kell gondolnia mindent. Amikor kellőképp eltávolodtak Szanditól, határozottal elhúzta Daniéból a kezét.
- Dóri én… - kezdte Dani.
- Ne! Egy szót se szólj. Jelen pillanatban látni sem bírlak! – sziszegte halkan.
- Nem mondhattam el! Mit gondoltál volna rólam? – kérdezte csendesen és kétségbeesetten Dani.
- Sokkal jobban megértettem volna, mint így? Hát ilyennek ismertél meg? Aki a múltad alapján ítél meg?
- Akkor most miért…?
- Hazudtál! – kiabálta Dóri, szeméből hirtelen csorogni kezdtek a könnyek és keservesen sírni kezdett. A legjobban arra vágyott, hogy Dani a karjába zárja, és megbeszéljék, de olyan undor fogta el, amikor a fiúra nézett, hogy erre most nem lett volna képes. Hiszen azt mondta neki, hogy meghaltak a szülei! Azt hitte, végre talált valakit, aki igazán megérti őt. Valakit, akiben teljesen megbízhat. És most…

- A lovakat sikerült ugyan megmenteniük, de apám nem jött ki többet, anya pedig füstmérgezésben halt meg a kórházban.
Dani maga sem értette, hogy találta ki ilyen gyorsan ezt a történetet. Remélte, hogy Dóri nem viszi észre, hogy nem az igazat mondja.
- És akkor ki nevelt fel?
- Mivel én éppen elmúltam tizennyolc, gyámságom alá vettem az öcsémet. Eladtuk a lovakat és a biztosító pénzét is felvettük, így volt pénz venni egy lakást, és meg tudtunk élni, amíg az öcsém is nagykorú lett. Én időközben lovasoktató lettem, öcsi pedig szakács.
- Ez nagyon durva. Sajnálom.
- Nincs mit sajnálni. Jó életem volt, és mindenkinek a szülei meghalnak egyszer.
- Végre valaki, aki igazán megérthet – suttogta alig hallhatóan Dóri, és szenvedélyesen megcsókolta a fiút.

***

Hétvégén Dóri nem ment haza Nyíregyházára, hanem a kollégiumban maradt tanulni. Danival másnapra terveztek egy randit, így Dóri örült, hogy a szombatot egyedül tölthette, és a tanuláson és a semmittevésen kívül nem tervezett mást. Éppen estére választott egy filmet, amikor kopogtattak az ajtón. Fogalma sem volt, ki lehet, hiszen ezen a hétvégén alig maradt valaki az épületben. Kíváncsian nyitott ajtót.
- Észrevettem ám, hogy az utóbbi időben kerülsz, és titkolsz valamit – rontott be Noémi tettetett sértődöttséggel.
- Te nem mentél haza? – mosolygott Dóri, majd becsukta az ajtót.
- De igen, de szeretném meglepni Enzót, és mivel ma szegénynek dolgoznia kell, ezért bemegyek a bárba. De ne tereld a témát.
- De én nem kerüllek – mentegetőzött Dóri, de maga sem hitt igazán ártatlanságában. Mostanában valóban elhanyagolta az egyetlen barátnőjének nevezhető lányt, aminek Dani volt az oka.
- Barátnődként kicsit rosszul érintett, amikor a kollégiumi pletykákból kellett arról hallanom, hogy van köztetek valami Danival.
- Hogy micsoda?
- Ne próbáld tagadni. Összeraktam ám a képet. Csak gondoltam jobb, ha figyelmeztetlek, hogy Szandi talpnyalói a nyomotokban vannak, hogy bizonyítékot találjanak és megmutathassák az igazgatónak.
Akkor elég rosszul csinálják, gondolta Dóri.
- Ne haragudj, hogy nem mondtam el. Minden olyan gyorsan történt, és az utóbbi időben nem tudtunk úgy beszélgetni, hogy ezt elmondhassam. Ugye nem haragszol?
- Hááát… Megfontolom a bárba vezető úton. Szóval, öltözz!
- Mikor lettél te ilyen agresszív? – nevetett Dóri, miközben már a szekrényéből vette elő a ruháit, amiket viselni akart. – Hova lett az én kedves, aranyos, tündéri barátnőm?
- Talán újra előjön, ha megbocsájtottam – mondta Noémi, de már ő sem bírta mosolygás nélkül színre vinni a kis előadását.
Fél óra múlva már caplattak is a bár felé. Noémi hosszú, világosbarna haja lobogott a téli szellőben, szemét kicsípte a hűvös szél, de Dóri látta benne az izgatottságot, hogy újra láthatja szerelmét. Tényleg nagyon szereti a fiút, gondolta Dóri, és mosolyogva követte barátnője gyors lépteit. Bárcsak Dani is itt lenne, fogná a kezét, és együtt táncolhatnának éjszakába nyúlóan. De persze ez lehetetlen volt. A bárban rengeteg ismerőssel találkozhattak.
A bárba belépve Noémi egyből a pulthoz sietett, hogy Enzóval találkozzon. Dóri követte. A pultnál azonban az első, akivel találkoztak, nem Enzó volt, hanem Cili, Noémi szobatársa és barátnője. Dóri nemrég tudta meg, hogy a két lány ősidők óta ismerik egymást, hiszen egy iskolából érkeztek, és még egy istállóban is lovagoltak, mielőtt az akadémia tanulói lettek. Cili első kérdése Noémihez ugyan az volt, mint Dórié. Noémi neki is elmesélte a tervét Enzóval, és Cili azt mondta, hogy már régóta nem találkozott a fiúval.
- Ez furcsa. Megyek és megkeresem. Ti addig beszélgessetek! – mondta, majd elindult a fiú keresésére.
- És te hogy-hogy maradtál a kollégiumban, ha ugyanabban a faluban laksz, mint Noémi? Az elég közel van, nem? – kérdezte Dóri Cilit.
- Néha van, hogy dolgoznom kell a hétvégén. A keresztanyámnak van egy kis lovasboltja a közelben, és néha besegítünk a testvéremmel. Ilyenkor inkább itt maradok, mint hogy buszoznom kelljen.
- Van egy testvéred?
- Igen, egy ikertesóm. Kétpetéjűek vagyunk, úgyhogy nem hasonlítunk – nevetett Cili, amikor látta Dóri arcán a csodálkozást.
- És ő is lovagol?
- Nem, ő más beállítottságú. Szereti a lovakat, de nem érdekli a lovaglás.
Cili és Dóri beszélgettek még pár percet, majd Noémi is megjelent, mert nem találta Enzót.
- Én elmegyek a mosdóba – mondta Dóri. A vécé a raktárhelység mellett volt, és amikor nyúlt a kilincsért, Enzó hangjára lett figyelmes. Odament, hogy benézzen az ajtón, ami résnyire volt nyitva. Enzó a falnak támaszkodott és halk szavakat suttogott. Dóri gondolta, hogy van előtte valaki, de a résen nem láthatta, ki az. Az ajtó után nyúlt, hogy kissé meglökhesse, ám az hangos nyikorgással tiltakozott. Enzó felkapta a fejét. Dóri először megijedt, de aztán magabiztosan belépett a raktárba.
- Ezt mégis mire véljem? – kérdezte számonkérő hangon, mire az előtte álló alacsony lány ki akart osonni mellette. Haja középhosszú volt és szőke, tekintetén pedig látszott, hogy már nem teljesen józan. Valószínűleg fogalma sem volt mibe keveredett, azért szeretett volna gyorsan menekülni.
- Nem, te is itt maradsz!  - mondta Dóri, és behúzta maga mögött a raktárajtót.
- Ha elmondod Noéminek, azzal csak neki ártasz – fenyegette Enzó a lányt. – Mellesleg nem láttál semmit, hogy mi történt. Csak beszélgettünk.
- Akkor mégis mit nem szabad elmondanom Noéminek, amivel árthatok neki? – kérdezte gúnyosan nevetve Dóri. Enzó nem volt kimondottan okos fiú. – Sosem bíztam benned, és jobb, ha Noémi is tudja, hogy ki vagy valójában – közölte, majd kiment a helységből. Ám amíg visszaért a pulthoz a két lányhoz, elbizonytalanodott elhatározásában. Noémi nagyon érzékeny lelkű lány, nem így kéne vele közölnie a dolgot. Ezt nem itt kell megtudnia, körülvéve emberekkel.
- Enzó már nincs itt. Hazament, mert rosszul lett – füllentette Dóri, és kézen fogva Noémit kifelé kezdte vonszolni. Noémi csak a bár előtt jutott szóhoz, mert a hangzavar miatt Dóri nem hallhatta a hangját.
- Honnan veszed, hogy hazament? – kérdezte meglepődve Noémi.
- Megkérdeztem a csajt a pultban.

***

Másnap Dóri rossz érzésekkel ébredt. Talán nem kellett volna hazudnia Noéminek, hanem azonnal el kellett volna neki mondania, mit látott. Ugyan jó szándék vezérelte, mégsem érezte helyesnek, amit cselekedett. Úgy döntött, azonnal elmondja neki, mit tud. Nehéz léptekkel indult meg a lépcsőn a következő emelet felé, és kis habozás után kopogtatott Noémi és Cili ajtaján. Cili morcos hangját hallotta valamivel később az ajtó túloldaláról.
- Noémi itt van? – kérdezte Dóri, amint kinyílt az ajtó.
- A másik korán kelő… - dünnyögött a lány, aki még pizsamában volt, és Dóri azonnal tudta, hogy felébresztette őt. – Kábé egy órája ment haza. Valamikor este jön, de lehet, hogy csak holnap reggel.
- A fenébe…
- Tegnap nagyon gyorsan kellett mennetek. Valami baj van?
Dóri gondolkozott egy percet, elmondja-e a tegnap történteket, majd úgy döntött megbízik a lányban, és beavatta.
- Mindig is éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel a sráccal. Sejtettem, hogy nem teljesen hűséges. De szerintem jobb, hogy nem mondtad el neki. Szeretem Nonót, de néha annyira naiv, hogy azt sem látja, ami az orra előtt történik. Szerintem jobb, ha hagyjuk a dolgot, ne folyjunk bele. Szerintem hamarosan Enzó leleplezi saját magát, és akkor majd minden rendeződik.
- De ha mi kiderül, hogy végig tudtuk… - aggódott Dóri.
- Ha te nem mondod el neki, akkor én sem, és akkor minden rendben lesz – mosolygott. Dórinak nem igazán tetszett Cili terve, de belátta, hogy ő mégiscsak jobban ismeri Noémit, mint ő, így beadta a derekát.

***

Dani a szombati bevásárlás után tért haza. Amikor felért a harmadik emeletre, majdnem eldobta döbbenetében a kezében lévő két szatyrot.
- Apa? Te meg mi a fenét keresel itt? Azt hittem elég egyértelmű voltam, amikor utoljára találkoztunk – kiabálta Dani. Szemében forró düh csillant meg. Mélységesen gyűlölte apját, aki most ott állt előtte, karba tett kézzel és önelégült arccal, hogy megtalálta fiát.

Másnap reggel fél nyolckor Dóri vidáman indult az akadémia felé. Danival kapcsolatuk egyre szorosabb és bensőségesebb lett, Nevadával az edzések pedig időről-időre jobban mentek. Apja felbukkanására próbált nem gondolni, hiszen nem akart feleslegesen aggodalmaskodni miatta.
Az istállóba érve első útja természetesen Nevada bokszához vezette. Kissé meglepődött, hogy az állat nem nyihog neki szívélyesen, hiszen ez az utóbbi időben szinte mindennapossá vált. Sőt, olykor előfordult az is, hogy a nyergesbe való kiruccanás után is kapott egy kósza nyerítést. Dóri igyekezve belépett a bokszba, és hirtelen lemerevedtek tagjai. Lábai földbe gyökereztek, amikor Nevadára pillantott. A ló szélesre tárt lábakkal állt, fejével hasát bámulta, és olykor-olykor idegesen felrúgott maga alá a hátsó lábával. Kólika! ismerte fel Dóri azonnal a betegséget. Kirohant a bokszból, és az első arc, akit megpillantott Balué volt.
- Kérlek, hívj gyorsan egy edzőt Nevada bokszához! Azt hiszem, kólikázik. Siess! – Dóri látta Balu arcán az ijedtséget. Gyors léptekkel sietett el. A lány visszarohant Nevada bokszához, vezetőszárat kötött rá és kifelé kezdte húzni, ám a ló meg sem mozdult. Valószínűleg nagy fájdalmai lehettek. Dóri határozottan rácsapott Nevada farára, mire az állat nehézkesen megindult. Dóri kivonszolta a folyosóra, mire Balu jelent meg Horváth Tamás edzőúrral.
- Valóban fájdalmai vannak. Hívom az orvost! Addig menj vele a pályára és próbáld jártatni.
Dóri követte az utasításokat, és szerencsére az orvosra sem kellett sokat várni.

***

Dani alig várta a mai napot. Tudta, hogy Dóri azonnal bekerül majd a legjobb lovasok közé, és abban is bízott, hogy a versenyzők közé választják pár hónap múlva. Amikor azonban belépett a pályára, egyáltalán nem örült annak, amit lát. Az első, amit meglátott az Nevada volt, akinek a vezetőszárát Dóri tartotta, mellette pedig az állatorvos állt. Valamivel odébb a vizsgabizottságnak kinevezett két edző és Balu. Balu soha nem volt szimpatikus neki, mert látta a szemében, hogy kedveli Dórit. Dóri pedig mindenkit viszont kedvelt, aki jól bánt vele.
- Mi folyik itt? – kérdezte aggódva. Dóri odafordította a fejét, így Dani észrevehette a szemében ülő könnyeket. Valami komoly baj van. Dóri nem válaszolt, így Dani jobbnak látta, ha két edzőtársánál érdeklődik.
- Kólikás lett. Így sajnos nem tudjuk felmérni a lányt. Szerintem jobb, ha megyünk – nézett Tamás a másik edzőre.
- De hát nem az ő hibája! Gyertek vissza pár nap múlva! Addigra a ló is jobban lesz.
- Sajnálom, de ismered a szabályokat.
Dani nem tudta elhinni, hogy semmit nem tehet. Fenébe azokkal az idióta szabályokkal, ez egyáltalán nem igazságos Dórival szemben. Majd hirtelen eszébe jutott valami, amikor a két edző már majdnem kiléptek az ajtón.
- Várjatok! – gyors léptekkel közelebb ment hozzájuk, akik érdeklődve figyelték javaslatát. – Hadd lovagoljon az én lovamon. Felnyergelem neki és húsz perc múlva már ugratnak is. Csak adjatok neki egy esélyt!
- Dani, te is tudod, mi az igazgató véleménye erről. Azzal a lóval kell felmérnünk, akivel a versenyen is indulna. Mellesleg Nevada egy nehéz ló, Doc Holiday pedig egy igen jól képzett. Kérlek, értsd meg!
- Nem tudom megérteni! – Dani szemében forró düh izzott. – Állítom, hogy Dóri az akadémia egyik legjobb lovasa. Önhibáján kívül került ilyen helyzetbe. Nem vehetitek el tőle ezt a lehetőséget!
- Sajnálom – mondta őszintén Tamás.

***

Daninak a nap folyamán nem volt lehetősége beszélni az igazgatóval, mert szüneteiben Bankót nem találta az irodájában. Elhatározta, hogy munkaideje után megkeresi, hogy megbeszélje vele Dóri ügyét, ám sejtette, hogy a szigorú és szabálykövető ember nem fog engedni igazságérzetének. Sejtései a délután folyamán be is bizonyosodtak. A férfinek esze ágában nem állt változtatni a szabályain. Azzal érvelt, hogy ha Dórinak engednek, akkor a többi diáknak is kéne. Nem kivételezhetnek egy diákkal; akár jó lovas, akár nem; akár gazdag, akár nem.
Dani – miután elhagyta az irodát – gyors léptekkel indult meg az autója felé, ám az istálló folyosóján Baluba ütközött, aki vasvillával és talicskával járta a bokszokat.
- Beszéltél az igazgatóval? – kérdezte a fiú.
- Mégis miről? – kérdezte ingerülten Dani. Balu meglepődött az arrogáns hangnem miatt, de ő higgadtan válaszolt.
- Arról, hogy még egyszer megnézzék Dórit. Pontosabban, hogy adjanak neki még egy esélyt.
- Neked ahhoz mi közöd van? Jobb lenne, ha inkább a bokszok trágyázásával foglalkoznál, mert még van mit tanulni – közölte, majd folytatta útját. Alig várta már, hogy Dórival lehessen.
Ugyan Dani és Dóri megbeszélték, hogy a fiú a kollégiumban nem látogatja meg a lányt, Dani most mégis oda igyekezett. Remélte, hogy nem fogják sokan észrevenni, és senki nem gyanakszik majd, amikor Dóri ajtaján kopogtat. De legfőképpen ezért imádkozott, hogy ne Timi nyisson ajtót, akiről Dóri már sokat mesélt. Ha Szandi barátnője megsejtene valamit a kapcsolatukból, akkor rövid lenne az út az igazgatói irodáig mindkettejük számára. Imái azonban meghallgattattak, és Dóri nyitott ajtót.
- Te mit keresel itt? – lepődött meg. – Gyere be, még meglát valaki! – húzta be a karjánál fogva az ajtón, majd becsukta mögötte az ajtót. Dani a lány felé fordult, hogy gyengéden megcsókolja, de Dóri finoman elhúzódott tőle. Dani számított a reakcióra.
- Igen, tudom, igazad van. Legalább felhívhattalak volna.
- Eltűntél, és egy szót sem szóltál hozzám.
- Fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Utána pedig edzést kellett tartanom. Kérlek, ne haragudj!
- Elég lett volna, ha ott vagy velem.
- Mindennél jobban vágytam rá, hogy megölelhesselek! De tudod, hogy nem lehet.
- Tudom, sajnálom! – mondta a lány, és most ő csókolta meg Danit.
- És mi van Nevadával?
- Kapott egy görcsoldót és az állatorvos megszondázta a gyomrát. Szerencsére semmi komoly baj nincs, úgyhogy már jobban van. Ottmaradtam vele még pár órát, de aztán Balu elküldött, hogy jöjjek haza pihenni.
- Balu? Mi köze ehhez Balunak?
- Csak látta, hogy kimerített az aggodalom. De most már minden rendben, aludtam egy kicsit, és mindjárt indulok az istállóba, hogy meglátogassam Nevadát.
- Akkor most nem is lehetünk együtt? – kérdezte szomorkásan Dani.
- Itt semmiképpen, mert Timi bármikor megérkezhet. Felveszek valami normális ruhát, és elvihetsz – mosolygott Dóri.
- Nekem nagyon tetszik ez a macinaci – nevetett Dani végignézve a lány otthoni öltözékén. – És ez a papucs is nagyon cuki.
- Házi bakancs, ahogy én hívom – nevetett Dóri, miközben öltözni kezdett. Dani tekintete az íróasztalon álló képre siklott. A képen egy nő és két tizenéves kislány vigyorgott a kamerába. A barna hajú gyerekben egyből felismerte Dóri fiatalkori mását. A nő feltehetően az anyukája lehetett, mert nagyon hasonlítottak egymásra.
- Ki a harmadik ezen a képen? – kérdezte Dani Dórit, aki már a zokniját húzta fel a lábára. Most felállt, és a fiú mellé állva a kezébe vette a képet. Arcán kettős érzelmek jelentek meg.
- A nővérem.
- Nem is tudtam, hogy van egy nővéred – fordította arcát a lány felé.
- Már nincs. Meghalt. Ahogy anya is. – Dóri nedves szemmel pillantott fel a fiúra, akinek az arcán döbbenet tükröződött. Dóri még soha nem mesélt neki a családjáról, és ami azt illeti, ő sem a sajátjáról.
- Mi történt? – kérdezte, és a kezébe vette a lány kezét.
- Autóbaleset.
- Soha nem mesélted.
- Mert nem könnyű beszélni róla.
- És akkor Nyíregyházán apukáddal élsz?
- Nem, a nagynénémmel és a családjával. Apáról annyit tudok, hogy Ausztriában él. Régóta dolgozott ott, hétvégente járt haza. Anya és Viki halála után kiköltözött.
- Téged pedig itt hagyott?
- Nem, én akartam maradni. Soha nem jöttünk ki jól. Nem akartam vele és az ágyasával együtt élni. Inkább maradtam Adéllal, Patrikkal és a gyerekekkel, messze a barátaimtól. Apa egy ideig küldött valamennyi pénzt, aztán az is abbamaradt. A lovaglást is ezért kellett abbahagynom. Adél és Patrik rengeteget dolgozik, hogy el tudják tartani a gyerekeket, és nekem is segítenem kellett. Vagy legalábbis számomra ez nem volt kérdés, azonnal kerestem egy alkalmi munkát, szabadidőmben pedig a gyerekekre vigyáztam.
- És hogy jártál iskolába?
- Mivel a gimi utolsó éve volt, amikor elköltöztem, ezért magántanuló lettem. Egyedül tanultam meg az érettségire az anyagot. Valószínűleg ezért is nem vettek fel az egyetemre. De most már nem bánom, mert ha nem ide járnék, nem ismernélek téged – mondta Dóri, és egy rövid csókot nyomott Dani szájára. – Na, ez minden! Viszont én még mindig nem tudok a te családodról semmit.
Dani agya hirtelen dolgozni kezdett. Most mégis mit mondjon? Az igazat mégsem árulhatja el.

- Én is árva vagyok. Anyukám és apukám egy istállótűzben meghaltak, miközben a lovakat mentették. Az öcsém és én éltük csak túl – hazudta.