Dani a délután hátralévő részében szabad volt. Szerdánként nem kellett olyan sok edzését tartania, ezért úgy döntött, kilovagol palomino kancáján, Doc Holiday-en. Átöltözött lovagló felszerelésbe, és elindult a hatalmas istálló folyosóján. Menet közben néhány ló bokszánál megállt, kedvesen megsimogatta az orrukat, majd továbbállt. Ám az egyik lónál - aki különös helyet foglalt el a szívében, amióta csak az istállóba került - kicsit több időt szándékozott eltölteni.
- Szia, Nevada! Mi újság? – kérdezte csilingelő hangon, és kezét odanyújtotta a lónak, ám amikor közelebb hajolt, észrevette Dórit a boksz sarkában ücsörögni. A lány most gyors mozdulatokkal tápászkodott fel a szalmából.
- Szia – nézett rá kedvesen. A lány mosolya az első pillanattól kezdve elkápráztatta. Élénk, nyílt tekintete, melyet bájos arc és fényesen csillogó haj keretezett. Vajon ő tudja, milyen gyönyörű? kérdezte magában.
A fiú magabiztosan válaszolt: - Szia. Hát te mit csinálsz itt?
- Próbálom belopni magam Nevada szívébe. Reméltem, hogy ha kicsit több időt töltök vele, akkor hamarabb megkedvel.
- Kedvel téged, csak a maga módján – közölte Dani. Próbálta leplezni meglepettségét, amit a lánnyal kapcsolatban érzett. Az elmúlt másfél év alatt hozzászokott, hogy az itteni lovasok nem küzdenek lovuk szeretetéért, hanem természetes dolognak veszik azt. Gondozásukat általában a lovászokra bízták, és a kötelező edzéseken kívül csak olyakor-olykor vitték ki őket terepre lovagolni. A lovak számukra csak eszközök voltak, amikkel céljaikat elérhették, és nem társak. Eszközök, amiket gazdag szüleik vettek nekik drága pénzért. A fiú sejtette, hogy Dóri más, mint a többi lány, aki az akadémiára jár. Sőt, más, mint akiket eddig ismert. Már azóta meg akarta ismerni közelebbről, amikor évekkel ezelőtt látta azon a versenyen…
- Nincs ma már órád? – kérdezte, Dóri pedig nemlegesen megrázta a fejét. – Akkor gyere velem, mutatok valamit.
Dóri csodálkozva pillantott a fiúra, de a kíváncsiságtól vezérelve kilépett a bokszból és követte a fiút. Dani az egyik nyergesbe vezette. Dóri nem járt bent sokszor, éppen csak körülnézett, és tüzetesen megfigyelni még nem volt alkalma. Ennek az is oka volt, hogy általában egyszerre több ember is ténykedni szokott a helységben. A falakat szebbnél szebb nyergek és a kantárak borították. Középen egy hatalmas asztal állt, ahol nyeregalátétek száradtak az izzasztó edzések után. Legtöbbje hímzéssel kialakított névvel volt ellátva. Dani most a baloldalra vezette, ahol a falon egy tábla lógott. Dóri ezt eddig észre sem vette, de most azon morfondírozott, vajon mi lehet az.
- Ez egy lap, amire mindenki felírhatja, mikor látja el a saját lovát a lovászok helyett. Ha például itt maradsz a hétvégére, és szeretnél gondoskodni Nevadáról, felírod magad, és a lovászok tudni fogják, hogy akkor a lovadat te eteted és te trágyázod ki a bokszát, kiviszed a legelőre, ha kell satöbbi.
- Ezt eddig nem is láttam. Senki nem mondta, hogy van ilyen – csodálkozott el a lány. Dani észrevette a szemében megcsillanó szikrát. A lány a kezébe vette a táblát. – Hiszen erre szinte senki nem írt semmit – nézett fel.
- Tudom. Az akadémia tanulói kihasználják, hogy ellátják a lovaikat. Persze van néhány kivétel. Itt van például ez a lány, – mutatott egy névre a fiú – ő próbál hétvégente sokat foglalkozni a lovával. Ő is ösztöndíjas, mint te, kedves lánynak tűnik, bár nem oktatom.
- Azt hiszem, őt ismerem – mondta Dóri, amikor elolvasta Noémi nevét. – Tegnap beszélgettem vele – mosolygott.
- Szeretnéd, hogy még mutassak valamit?
- Persze – lelkesedett fel Dóri. Dani elindult visszafelé, és ezúttal a bejárat irányába vezette a lányt. Közvetlenül a folyosó végén jobbra nyílt egy nagy tolóajtó a legnagyobb fedeles lovardába. Az ajtó előtt egy hasonló tábla lógott, mint a nyergesnél, amit a lány eddig szintén észre sem vett. Most kíváncsian vette a kezébe, és vette szemügyre.
- Ha kimész terepre lovagolni, kötelező ide felírnod magad. Így mindenki tudja, mikor indulsz el és merre mész. Ha bármi történik veled, ez alapján sokkal könnyebben megtalál valaki. Hiszen – ahogy te is tudod – terepre járni, főleg egyedül nagyon veszélyes.
- Ez nagyon király, imádom.
Dani a papír után nyúlt és elvette a lány kezéből. Felírta Dóri nevét.
- Mutatok egy klassz útvonalat – jegyezte meg. Hozd Nevadát az előkészítőbe.

***

Negyed órával később lovon ülve hagyták el az istállót. Egymás mellett lovagoltak, és Dani az erdő felé irányította a lovat.
- Valószínűleg nagyon jókedvű lesz, szóval vigyázz vele.
- Lehet, hogy ez most nem volt olyan jó ötlet – kacagott Dóri, amikor Nevada lépés tempóban ügetni kezdett alatta.
- Miért? Tudod kezelni, nem?
- Igen, de nagyon fáradt vagyok, mert tegnap bulizni voltunk.
- Hát ezek az egyetemi évek ilyenek. De hogy őszinte legyek, nem hittem, hogy már az első nap szórakozni mentél a többiekkel.
- Tudok meglepetéseket okozni – mosolygott Dóri. – De igazából csak azért mentem, hogy jobban megismerhessem azokat, akikkel együtt élek. Különben nem mentem volna, mert elég fáradt voltam.
Dani örült a kettesben töltött órának, annak ellenére, hogy idejük nagy részében Dóri Nevada megzabolázásával foglalkozott. Úgy érezte, közelebb került a lányhoz, és amennyit tudott róla, nagyon kedvelte. A lány elmesélte neki, hogy tízéves kora óta lovagol, és tizenöt évesen kezdett versenyezni. Mesélt a Veszprém mellett épített istállóról is, ahol lovagolni tanult, és Dani hamar megértette, miért is olyan jó lovas Dóri, amikor megtudta, hogy Halász Marci volt az edzője, aki Magyarország egyik legjobb edzőjének számított.
- Nagy szerencse, hogy akkor megvolt a megfelelő anyagi háttér. Marcival nagyon jól kijöttünk, barátként tekintettem rá, de megvoltak a követelései, és nagyon sok pénzt kellett kifizetnünk neki. De azért mindig éreztette velem, hogy hihetetlenül örül, hogy rátalált a tehetségemre, ahogy ő fogalmazott. Azóta is tartjuk a kapcsolatot e-mail-ben, és nagyon boldog, hogy az ő tanítványaként jutottam be az akadémiára.
- Remélem, egyszer én is lehetek olyan jó edződ, mint ő volt – mondta komolyan Dani.
- Majd meglátjuk – nevetett Dóri.
- Meg szabad kérdeznem, hogy akkor mégis miért hagytad abba a versenyzést? Hiszen megvolt minden, jó edző, megfelelő anyagi háttér és persze a tehetség.
- Ez egy nagyon hosszú történet. Másfél évvel ezelőtt hirtelen el kellett költöznöm Veszprémből Nyíregyházára a nagynénémhez, akiket nem vet fel a pénz, így a lovaglás hamar abbamaradt. Egy ideig még kerestem a lehetőségeket, amiket találtam is, volt néhány nagyon jó ló a környéken, akiket belovagolhattam, de hamar beláttam, hogy a lovas karrieremnek lőttek, és valami más után kell néznem. Az utolsó évben magántanuló voltam, így sulit nem kellett váltanom a költözés miatt, és mivel Veszprémben jó tanuló voltam, elhatároztam, hogy megpróbálom az állatorvosi egyetemet. Keményen tanultam, mellette pedig sokat kellett segítenem az unokatestvéreim nevelésében – mesélte Dóri, miközben próbálta minél határozottabban tartani Nevada szárát. Dani türelmesen hallgatta a történetet, de el sem tudta képzelni, vajon miért kellett Dórinak az ország másik végébe költözni olyan hirtelen, főleg az érettségi évében. Kíváncsisága ellenére úgy döntött, hogy most nem kérdez rá, hátha valami érzékeny témára tapintana ezzel. Merengéséből kiszakadva észrevette, hogy egy tökéletes vágtaösvény kezdetén járnak, ezért szólt Dórinak, hogy soroljon be mögé, és vágtára ösztönözte gyönyörű kancáját. Hátrapillantva észrevette, hogy Nevada folyamatosan bakol, Dóri azonban könnyedén leküzdötte ezt a nehézséget.
- Megeresszük őket? – kérdezte Dani. Látta Dóri bólintását, így jelt adott Doc Holiday-nek. A kanca egyből megértette az utasítást, ugyanis ezen a szakaszon mindig galoppozni szoktak, és – mintha ágyúból lőtték volna ki – megindult előre. Dóri előre hajolt, amint megérezte, hogy Nevada nekifeszül a sebes vágtának. A szél kicsípte szemét, de ebben a pillanatban semmi sem zavarta a lányt. Idejére sem emlékezett, mikor vágtázott utoljára ilyen gyorsan. Akkor és ott csak az számított, hogy ezen a gyönyörű helyen van, ezzel a csodálatos lóval, és persze Danival… 

Fél hét volt, amikor Dóri hazaért, ahol Timi a tükör előtt állva sminkelte magát.
- Szia! Hová készülsz? – kérdezte Dóri, és lehuppant az ágyára. Kissé elfáradt az edzés alatt.
- Páran beugrunk abba a közeli szórakozóhelyre. Ha van kedved, te is jöhetsz – mosolygott rá Timi.
- Nem hangzik rosszul. Mikor indulsz?
- Ha elkészülsz. Van idő, megvárlak.
- Akkor sietek!
Dóri felpattant az ágyról és felkapott a szekrényből egy farmer rövidnadrágot és egy fehér ujjatlan pólót. Gyorsan letusolt, és rendbe rakta a haját. Hosszú barna fürtjeit lófarokba kötötte a feje tetején, majd tussal kihúzta a szemét. Hétre már indulásra készen voltak mind a ketten.
- És egyébként kik jönnek még? – érdeklődött Dóri.
- Ez egy jó kérdés. Én sem tudom pontosan. Azt tudom, hogy Szandi és Máté jönnek.
- Jó, hogy megkérdeztem, mert fogalmam sincs, kik azok – nevetett a lány.
- Nézd csak, van egy ilyen combzoknim, tök jól illene a szerkódhoz. Szívesen kölcsönadom.
- Ó, nagyon köszönöm – hálálkodott Dóri, majd elindultak. Timi bezárta a szobaajtót, és elindultak a folyosón, hogy Szandit összeszedjék. A lány a folyosó végén lakott.
- Egyébként Szandi egy elég érdekes személyiség. Nagyon el van kényeztetve, és a családja hót gazdag. Először nagyon bunkónak fogod találni, de igazából nem rossz ember. Megvannak a maga hülyeségei, az igaz, de ez minden. Ő és Máté is abba az iskolába jártak, ahova én, innen ismerem őket. Bár úgy igazán soha nem voltunk jóban, de hát mégis jobb ismerősökkel lenni. Szandi és Máté régebben jártak, de aztán Máté szakított, és Szandi azóta is bele van zúgva a csávóba, ami szerintem elég gáz, de hát nincs jogom beleszólni – nevetett Timi.
Miközben mesélt odaértek a szoba ajtaja elé, Timi pedig bekopogott. Egy hangos „gyere” kiabálás hallatszott bentről. Timi lépett be először, Dóri csak félénken követte. Szandi éppen a cipőjét vette fel, az ágyon pedig egy srác ült, akiről Dóri gondolta, hogy csak Máté lehet.
- Sziasztok! Remélem nem baj, ha én is csatlakozok hozzátok - mosolygott kedvesen.
- Te? – hallotta az ismerős hangot. – Te vagy az olcsó fazekas lány, ugye? – kérdezte gúnyosan Szandi. – Látom nem csak a fazekad olcsó, hanem a szerelésed is. Biztos van pénzed eljönni bulizni?
- Hagyjad már! Ha szeretnél, persze, hogy jöhetsz velünk – lépett fel a védelmére Máté. – Legfeljebb meghívunk egy italra – nevetett a fiú. Utóbbi megjegyzését valószínűleg viccnek szánta, ám Dóri egyáltalán nem tartotta poénosnak, mégis próbált udvariasan válaszolni.
- Erre nincs szükség, van nálam elég pénz.
- Még jó, mert én biztos nem fizetek neked semmit – vicsorgott Szandi, aki észrevette Máté kedves vigyorát az idegen felé. Dóri hirtelen úgy érezte, szívesebben maradna a kollégiumban, de nem akart ekkora örömet okozni Szandinak, aki ilyen hamar elítélte őt, amiért családja nem olyan gazdag, mint az övé. Elhatározta, hogy mindenképpen jól fogja magát érezni este. Elvégre már legalább fél éve nem járt szórakozóhelyen.
Hamar elindultak, és tíz perc múlva már ott is voltak az Isztambulnak nevezett helyen. Útközben Timi elmondta neki, hogy ez egy olyan hely, ahol hétvégente különböző ismert zenekarok lépnek fel, hétközben pedig DJ zenél. Ugyan Dóri szívesebben járt koncertre, nem utasította el a gépi zenét sem. Amikor beléptek az épületbe egyből csatlakozott hozzájuk egy csapat, akiket a lány már látott a kollégiumban vagy az istállóban. Mindenkinek kedvesen bemutatkozott és próbálta a neveket megjegyezni, de néhány néven kívül nem emlékezett senkire sem. Néhányan azonnal táncolni kezdtek, de Dóri inkább azzal a csapattal tartott, akik egy ital társaságában leültek beszélgetni egy csendesebb helyre. Kitárgyalták, kinek milyen az órarendje, milyen edzőket kapott, és végül hogy kinek milyen lova van. Dóri felfigyelt rá, hogy mindenkinek saját lova van a csapatban, kivéve őt és egy lányt, akit Noéminek hívtak. Később megtudta, hogy Noémi másodéves, és ő is ösztöndíjjal került be az akadémiára, akárcsak ő, így hamar közelebb érezte magához a lányt, és remélte, lesz alkalma beszélgetni vele. Hamarosan a lovas felszerelésekre terelődött a szó, és a társaság jó része a márkás és drága dolgok mellett foglalt állást, így a lány nem igazán tudott a témához hozzászólni, úgy döntött, kér magának még egy italt. Már megivott egy vodkanarancsot, és mivel már jó ideje annak, hogy utoljára bulizott, érezte a szédülést a fejében. A pultnál várva az italára valaki hirtelen megérintette a vállát hátulról. Máté mosolygott rá.
- Már kértél? – kérdezte szinte kiabálva, mert a zene hangosan szólt a mellettük felállított hangszóróból. Dóri bólintással válaszolt. – Kár, pedig meghívtalak volna. És természetesen nem azért, amit a koleszben mondtam – nevetett. Még mindig nagyon humorosnak találta a megjegyzését.
- Majd legközelebb – mosolygott Dóri. Most, hogy volt ideje közelebbről is megfigyelni a fiút, igazán helyesnek gondolta. Haja szőkésbarna volt, szemszíne pedig csábítóan mélybarna. Arcvonásai lágyak, szinte kisfiúsnak hatottak, de volt benne valami ellenállhatatlanul vonzó. Dóri egy pillanatig értette, Szandi miért van belezúgva. A pult mögött álló lány odanyújtotta a vodkanarancsot.
- Egy martinit kérek. – Dóri hirtelen nagyon elszégyellte magát, amiért ilyen olcsó italt iszik, ám ez nem tartott sokáig. Soha nem bánkódott, amiért az ő családja nem volt olyan gazdag, mint mások. Boldog volt, hogy Adél és Patrik befogadta őt a tragédia után…
- Szóval Dórinak hívnak, igaz?
- Ühüm.
- Akkor nem bánnád, ha Dodónak hívnálak?
- Hogy őszinte legyek, igenis bánnám – mosolygott Dóri kedvesen, mégis teljes határozottsággal.
- Akkor csak simán Dóri?
- Dórának is hívhatsz, ha az jobban tetszik.
- Nekem megfelel a Dóri. Nagyon szép neved van.
- Köszönöm.
- Nem akarsz táncolni?
- Nem vagyok az a táncos fajta. Talán ha még iszok pár ilyet.
- Akkor a következőt én fizetem – nevetett a fiú.

***

Az este hátralévő részében Dóri és Máté beszélgettek még egy kicsit, majd Máté rávette a lányt, hogy táncoljon. Hazafelé a csapat nagy része együtt ment, és Dóri akarva-akaratlanul észrevette, hogy a fiú próbál minél közelebb kerülni hozzá, ami azonban Szandrának is feltűnt, és egyáltalán nem tetszett neki.
Az éjszaka folyamán Dórinak most először volt alkalma beszélgetésbe bonyolódni Noémivel, a másik ösztöndíjas lánnyal.
- Ó, szóval Dani a te edződ? – kérdezte vigyorogva a lány. – Nagy mákod van vele, ő a legjobb az akadémián. Persze nem mondom, hogy a többiek nem hihetetlen jók, de Dani… Amellett, hogy élvezet vele az edzés, még nézni sem rossz. Bár nem értem, hogy nem tereli el a figyelmedet – nevetett.
- Ja, hát nem rossz pasi – mosolygott Dóri.
- Na de lányok, akkor beszéljetek ki, ha én már nem hallom – robbant be közéjük Máté átölelve a két lány vállát.
- Éppenséggel nem rólad beszéltünk, Don Juan – kacarászta Noémi.
- Máté, gyere már, egyenesen sem tudok menni! – hallotta maga mögül Dóri Szandi élesen sivító hangját, majd a fiú szemeit forgatva visszaszaladt a hang forrásához.
- Hihetetlen ez a csaj… Gondolom téged is kispécizett, amiért ösztöndíjas vagy.
- Igen, gondolom, hogy amiatt van. Tegnap még a fazekamra is beszólt – mondta Dóri, mire a két lány hangos nevetésben tört ki. – Mintha ő sokkal magasabb rendű lenne, amiért neki többszázezer forintos nyerge meg kantára van.
- Szerintem csak kompenzál. Ha jobban nem fajul el a helyzet, engem igazából nem zavar. Mondja csak a magáét, én meg majd röhögök rajta – nevetett Noémi, és Dóri teljesen egyetértett vele. Érezte, hogy ők nagyon jó barátnők lesznek majd idővel, és megörült, hogy végre talált egy igazán szimpatikus embert a kollégiumban.
Timi Szandival és Mátéval kullogott a sor végén, és amikor megérkeztek a koleszhez, kint maradt velük elszívni egy cigit. Mivel Dóri nem dohányzott és fáradt is volt, úgy döntött, felmegy a szobába. Már az elsőn járt, amikor eszébe jutott, hogy csak egy kulcsot vittek Timivel az egyszerűség kedvéért, és az a másik lánynál maradt. Gyorsan visszafutott érte.
- Nagyon gáz a csaj. Láttátok az olcsó cipőjét? Szerintem valami turkálóból kerítette – hallotta Szandi rikácsolását kintről. Szerencsére nem vették észre, így hallgatta, miket mondanak még róla.
- Láttam tegnap a nyergét, valami használt régi vacak. És képzeld, a zokni, ami rajta volt, az enyém. Hihetetlen, hogy még erre sem telik neki.
- Hagyjátok már szegény lányt. Oké, nem valami gazdagok, na és? Nekem kifejezetten jófejnek tűnik.
- Ja, egyébként rendes csajszi. Csak furcsa, hogy ilyen szegény, és mégis ide jár.
- Nem sokáig fog, ezt garantálom. AZ ilyeneknek nincs itt helye – adta meg a végszót Szandi, ezzel pedig Dóri elindult feléjük. Mélyen és korántsem kedvesen belenézett Timi szemébe, felé nyújtotta a tenyerét és határozott hangon megszólalt:
- Ideadnád a kulcsot?

Másnap a beiratkozásnál Dóri megkapta az órarendjét és az edzőjének a nevét is megtudta. Maurer Dániel. Véletlen egybeesésnek gondolta, hogy a díjugrató példaképe Maurer Attila volt még évekkel ezelőtt. Hatalmas szívfájdalma volt, amikor pár évvel ezelőtt bejelentette nyugdíjba vonulását. Ami azonban a legfontosabb volt, hogy megkapta a lovát is. Persze csak ideiglenesen, hiszen rengeteg ló közül válogathatott, és ha a neki kiosztott lóval nem lettek volna összhangban, akkor bármikor kérhetett egy másikat. Remélte, hogy erre nem lesz szükség. Nevada, emésztgette magában a ló nevét, majd elindult, hogy megkeresse. Végigjárta a hatalmas főistállót. Szerencsére nem kellett sokáig keresnie a bokszot, mert az előadótermek irányából a negyedik boksz volt. A folyosó nagyon széles volt, és Dóri elképzelte, ahogy egy mozgalmas napon a diákok fel-alá járkálnak a lovaikkal, felszerszámozzák őket, majd kitakarítják a bokszaikat. Elképzelni is nehezére esett.
Nevada a bokszban állt, az sarok felé fordulva. Dóri szemügyre vehette hatalmas termetét. A ló gyönyörű sárga volt, testét semmilyen fehér jegy nem díszítette. Patái palaszürkék voltak, sörénye pedig középhosszú. Szőrét fényesre kefélték, farka pedig vízeséséként omlott alá. Dórit kísértetiesen emlékeztette arra a lóra, amelyet egy éve látott ebben az istállóban, és amit Kittivel csodáltak meg, amikor az a lovászfiú elkezdett velük beszélgetni. Mit is mondott akkor? Dóri próbálta felidézni a szavait, de csak annyi jutott eszébe, hogy nem kedveli az idegeneket.
- Nevada! – szólította meg kedves, csilingelő hangon a sárga heréltet. A ló rá emelte tekintetét, figyelte egy ideig, majd visszabámult a sarok felé. Jól kezdődik, gondolta a lány. A bokszajtóhoz lépett, és elhúzta a reteszt, hogy belépjen a lóhoz. A herélt ekkor már élénkebben figyelte az eseményeket, és most kíváncsian fordult Dóri felé. A lány nem húzta be teljesen az ajtót, majd kinyújtott kézzel közelebb lépett a lóhoz. Az megszaglászta a kezét, majd hátrasunyította a füleit.
- Hát te nem vagy a legkedvesebb jószág, tudod-e? Nem baj, én azért tudom, hogy jó barátok leszünk – mondta halkan. Látta a ló szemeiben, hogy nem akarja bántani, így kedvesen végigsimított a nyakán. Előhúzott zsebéből egy fél répát, amit direkt a leendő lovának készített be, majd határozottan a ló orra elé tartotta. Nevada félénken vette el a csemegét, majd amikor megérezte a finom ízt, megbökte Dóri kezét. A lány jókedvűen nevetett, újra megsimogatta a lovat, majd elhagyta a bokszot.

***

Délután úgy döntött, megejti az első főzést a kollégiumban. Szintenként egy konyha volt, így a második emeleti konyhába telepedett le, ahol éppen senki nem volt. Nagyon szeretett főzni, arra az időre emlékeztette, amikor anyjával még együtt főztek otthon, és gyakran elképzelte, ahogy főzés közben megbeszélik a napjukat. Hiányzott neki ez az idő. Hiányzott neki az anyja…
A tészta már főtt a tűzhelyen, és a hozzá készített carbonara szósz már tányéron volt, amikor hirtelen berontott egy lány. Dóri ijedten fordította tekintetét a lányra, aki mogorván nyugtázta jelenlétét.
- Szia – köszönt neki Dóri, de lány csak egy halk köszönést ejtett meg.
- Ne haragudj, de az olcsó fazekad pont ott van, ahol én is főzni szeretnék. Nem igyekeznél kicsit jobban eltakarodni innen? – kérdezte korántsem kedvesen az idegen.
- Nagyon sajnálom, de a tészta főzési idejét nem tudom mágikus képességeimmel lecsökkenteni, és akármilyen hihetetlen, még a te kevésbé olcsó fazekadban sem lenne előbb kész. De ne aggódj, két perc múlva végzek – válaszolt nyugodt hangon Dóri. A lány bámult rá pár másodpercet.
- Tudod mit? Akkor inkább egy szinttel feljebb megyek – közölte, majd ellibegett.
- Egy kis testedzés sosem árt.

***

Az akadémiában az órarend évfolyamonként változott. Az elsősöknek kettő, a másodéveseknek három, a harmadéveseknek pedig négy edzésük volt egy héten. Mivel három fedeles lovarda is volt, nem volt nehéz beosztani a diákokat. Napi nyolc edzés volt, és ha valamelyik diák szeretett volna még edzeni, az órák után megtehette, vagy az edzők engedélyével a legnagyobb fedelesben az edzések közben is használhatta a pályát. Dóri szerencsésnek érezte magát, mert az egyik edzése kedden fél öttől fél hatig volt, míg a másik pénteken kilenctől tízig tartott. Az elsősök esetében gyakori volt, hogy mindkét edzést ugyanaz az edző tartotta, de előfordultak kivételek. A másodikosok és harmadikosok körében ez már nem feltétlenül volt így. Az akadémián egyébként hat állandó edző volt, emellett pedig két kisegítő edző, akik – ha kellett – beugrottak megtartani egy-egy órát. A lovaglás mellett a diákok persze rengeteg elméletet is tanultak. Dóri félévi tantervében szerepelt például anatómia és élettan, takarmányozástan, munka-, tűz- és környezetvédelem, lovak egészségvédelme, lóhasználat és idegen nyelv.
Az akadémián kedden elkezdődtek az edzések, szerdán pedig az elméleti oktatás, így Dóri először az első lovaglás miatt aggódott. Nem tudta, mire számítson, félt az edzőjétől, Maurer Danitól, - habár Timi nagyon lelkendezett róla, és irigykedett Dórira, amiért őt kapta – és persze Nevadától is tartott egy picit. Remélte, hogy nem égeti le magát első alkalommal.
A bokszban pucolta le a heréltet, miközben izgalmait próbálta minél mélyebbre ásni magában. Az istálló megtelt élettel, diákok sürögtek-forogtak a folyosón és a bokszokban. Nevada tűrte a kellemes masszázst, amit a gumivakaróval okozott neki, és a lány közben próbált kedves hangon mondatokat mormolni a lónak, hogy hallja a hangját és megszokja azt. Kavargó gyomra megnyugodott, amikor rájött, hogy a ló igazából nagyon kedves jószág, csak egy kissé félénk még, így időt kell adnia neki, hogy hozzászokjon. A nyergelésnél folyamatosan figyelte a lányt, de Dóri csak finoman és apránként szorított a hevederen. A zablát a ló nem szívesen vette a szájába, de Dóri határozott fellépéssel parancsolt az állatnak, majd kedves paskolással dicsérte meg. Megfogta a szárakat, majd egy nagy belégzés kíséretében elindult a fedeles lovarda felé. Mindkét edzése az egyik kisebb fedeles lovardában volt. A pálya homokkal volt befedve, amit olykor-olykor vizeztek, hogy ne szálljon a por az egész épületben.  A bejárati ajtó egy hatalmas tolóajtó volt, amit mérete ellenére könnyen lehetett elhúzni. Dóri Nevadával a sarkában belépett a pályára, ahol senki nem lovagolt, de középen egy széken egy férfi ült, aki a hang hallatán felállt és zsebre tett kézzel várta, hogy a lovas odamenjen hozzá. Dóri azonnal megértette a dolgát, és tudta, hogy Maurer Dani áll előtte, de egyáltalán nem így képzelte el a férfit. Alig tűnt nála idősebbnek, ruhája és haja tökéletesen állt. Dóri nem tudta levenni a tekintetét a gyönyörű kék szempárról, ami a szemébe bámult. Dani vonásai lágyak és kedvesek voltak ugyan, mégis volt benne valami határozottság és megmagyarázhatatlan szigor. Haja egyenes volt, oldalt kicsit rövidebbre nyírt, fényes mogyoróbarna színben pompázó. Bézs színű pólója alól izmos test rajzolódott ki.
Ahogy a lány egyre közelebb ért hozzá, felismerte benne a nyílt napon látott fiút. Visszaemlékezett, akkor hogyan látta, de nem tudta felidézni, miért gondolták Kittivel, hogy egy lovászfiúval van dolguk, hiszen megjelenése nemes volt, ruhája pedig drága, amit egy lovász nem feltétlenül engedhet meg magának.
- Szia, Dóri. Maurer Dániel vagyok – köszönt, és szívélyes mosollyal kísérte szavait. Dóri talált valami ellenállhatatlan könnyedséget szavaiban és mosolyában. Mielőtt Dóri bármit mondhatott volna, a férfi folytatta: - Először is, szeretném, ha tegeznél, hiszen maximum három év van közöttünk. Nyugodtan hívj csak Daninak.
- Rendben – nyögte ki zavarodottan a lány. Húsz éves kora ellenére hirtelen egy aprócska tini lánynak érezte magát. Idétlensége enyhítésére mélyen a fiú szemébe nézve rámosolygott.
- Oké, akkor kezdjük, ülj fel! – Dóri feltette kobakját, majd felkészült, hogy felszálljon, de amikor lábát a kengyelbe helyezte, Nevada arrébb táncolt. Dani megfogta a ló kantárszárát, de a herélt még így is próbálkozásokat tett a kipördülésre. Ám ez Dórit kicsit sem zavarta, gyors és határozott mozdulattal pattant fel a hatalmas ló hátára. Nevada két gyors mozdulatot tett előre, de a lány – uralva a helyzetet – meghúzta a szárakat és megállásra kényszerítette a lovat.
- Igen, Nevada egy nehéz ló. Ahogy a nyílt napon is említettem, kesztyűs kézzel bántak vele a kiképzése során – mondta könnyedén, és egy sokat sejtető vigyort küldött Dóri felé. A lány meglepett mosollyal válaszolt. – Tudnod kell, hogy én az első edzéseken futószárazással kezdek, akármilyen megalázó is ez a diákoknak. Először az ülés körüli hibákat fogjuk kijavítani – közben feltette a lóra a futószárat. – Habár te gyönyörűen ülsz a lovon, ahogy az anyagodban láttam, neked is vannak hibáid – levette a lóról a kantárszárat, majd kivette a lány lábát a kengyelből, és szíjastul levette a nyeregről a vasat. – Ezt addig nem is kapod vissza – emelte fel a kengyeleket, és elindította Nevadát, aki tiltakozva az ostor ellen ügetni kezdett. Dani ledobta a hosszú tárgyat, és lépésre utasította a heréltet. – Ezentúl ha nem leszek itt az edzések elején, nem kell megijedned, felülsz a lóra és elkezdesz vele lépegetni vagy ügetni a pályán, közben gyakorolhatod a tanultakat. Az első órák természetesen arról fognak szólni, hogy te és Nevada összeszokjatok, és jó párt tudjatok alkotni.
Dani az edzés folyamán végig beszélt Dórihoz. Elmondta, mire kell számítania lánynak, majd hivatalosabb dolgokról beszélt. Az ülésével kapcsolatos hibákat határozott szigorral, ugyanakkor érthetően és kedvesen magyarázta el. Nevada többször bakolt vagy elindult gyorsabb jármódba, és a lány tudta, hogy nem lesz könnyű dolga az állattal, ugyanakkor már most nagyon megkedvelte heves természete miatt.
Az edzés végére Dóri nagyon elfáradt, és tudta, hogy másnapra izomláza lesz, hiszen a kengyel nélküli ügetés nagyon kimerítő volt. Miközben leszállt a lóról, visszatette a szárat, levette a futószárat és meglazította a hevedert, Dani még mindig beszélt hozzá, de az óráról egy szót sem mondott, ami feltűnt a lánynak.
- Mit gondolsz, milyen voltam? – kérdezte kissé félénken, de tettetett önbizalommal a lány. Dani halkan nevetett, majd így válaszolt:
- Hát, ilyet az itteni diákok nem igazán szoktak kérdezni. Mindenki el van telve a tudásától, és az első alkalmakkor gyűlölnek a megalázó futószárazás miatt.
- Szerintem egyáltalán nem megalázó, sőt, ha te úgy gondolod, hogy szükséges, akkor nagyon is örülök neki.
- Ennek örülök. Egyébként a véleményem az, hogy egy nagyon tehetséges lány vagy, egyáltalán nem tartasz a lótól, habár most ültél rajta először és nem egy könnyen kezelhető jószág. Többet egyelőre nem tudok mondani, de a beküldött anyagod alapján nem csalódtam benned. Legalábbis egyelőre, remélem így is marad.
Közben elindultak a boksz felé. Dani követte a lányt, ugyanis neki is az utolsó edzése volt. Az istállóban most már kisebb volt a mozgás, mint délután, de még mindig voltak legalább öten a folyosón.
- Egyébként hányan néztétek meg azt az anyagot?
- Nem sokan, csak a felvételi biztosság és néhány edző. Egyébként én voltam az, aki Nevadát neked osztotta be. Remélem nem haragszol érte – mosolygott a fiú.
- Dehogy, hogy haragudhatnék. A legjobb ló, akin eddig ültem – mondta a lány, és végigsimította a ló nyakát. Nevada fáradtan prüszkölt egyet.

1 évvel ezelőtt
- Hiszen ez óriási – sétált át Dóri tátott szájjal az akadémia hatalmas bejárata alatt.
- Ez teljesen olyan, mint az álmaimban. Ha ide járnál, biztosan te lennél az ország, sőt egész Európa legjobb díjugratója.
- Engem ide soha nem vennének fel. Hiszen már egy éve nem is ültem lovon – sajnálkozott Dóri. Próbálta elrejteni barátnője elől szomorú pillantását, de Kitti mindig tudta, mire gondol. Hiszen már óvoda óta ismerte.
- Nézzük meg a lovakat. Választok neked egyet – nevetett Kitti, és meggyorsította lépteit. Nézd, ez a sárga gyönyörű – csillant meg a szeme. Dóri pontosan tudta, hogy Kitti imádja a sárga lovakat, ugyanis világ életében gidrán lovakon lovagolt, a sajátja is ilyen fajtájú volt.
- Gyönyörű ugyan, de kicsit még félénk. Nemrég került az istállóba. – A két lány gyorsan megpördült a mögöttük megszólaló hang hallatán. Mély férfihang volt, ami korántsem passzolt az előttük álló fiatal fiú alakjához. Huszonkét év körüli lehetett, haja mogyoróbarna, szemei kékek. Középmagas volt, olyan száznyolcvan körüli, de teste a kemény munkában kimunkálódott. Dóri egyből tudta, hogy egy lovászfiúval van dolguk. – Egy gazdag lány apja hozatta, azóta szinte rá se néztek. Csak kevés embert tűr meg a bokszában. Valószínűleg a kiképzése során nem bántak vele finom kézzel.
- Szegényem – suttogta Dóri, miközben szomorú szemekkel visszafordult a ló felé.
- Te biztos meg tudnád ülni – ujjongott Kitti. A lány Dóri legnagyobb rajongója volt.
- Ide szeretnél járni az akadémiára? – kérdezte a fiú, most kizárólag Dórihoz intézve szavait.
- Engem ide soha nem vennének fel – mosolygott melankolikusan. – Csak kíváncsi voltam az ország legszebb és legnagyobb istállójára. Száztíz ló egy istállóban. Hihetetlen – nézett végig a folyosón.
- Jaj, Dóri, olyan hülye vagy. Az ország egyik legjobb díjugrója lehettél volna. Simán megpróbálhatnál felvételizni.
- Elnézést, önnek nem az a dolga, hogy az érdeklődők kérdéseire feleljen? Ahelyett, hogy itt flörtöl holmi szakadt emberekkel, segíthetne azoknak, akik tényleg érdeklődnek – hőbörgött egy apuka, aki a tökéletesen öltözött fiával érkezett.
- Ne haragudjatok, mennem kell. Jó szórakozást az istállóban – mondta, ezzel elszaladt.
- Hát ez furcsa volt. Na, de lényeg a lényeg, én meg fogom kérdezni, milyen feltételekkel lehet ide bejutni. Fogadni mernék, hogy neked fizetni fognak, hogy idejárj. Dóri a fiú után nézett. Meg mert volna esküdni rá, hogy már látta valahol.
A lányok körbejárták az istállót, a közösségi helyeket és az előadótermeket. Semmiben nem kellett csalódniuk, minden gyönyörű volt. Végül a legnagyobb előadótermet nézték meg, ahol információkkal szolgáltak a jelenlegi hallgatók.
- Ez fantasztikus, Dóri – lelkendezett Kitti, amikor kijöttek a teremből.
- Ez fantasztikus? Akkor te nem azt hallottad, amit én. Másfélmillió forint félévente? Ez teljesen lehetetlen.
- Igen, de három diáknak teljes ösztöndíj jár.
- Hogyha eredményeik a versenyeken kiemelkedőek voltak ez elmúlt egy évben
- A te eredményeid kiemelkedőek voltak…
- Három évvel ezelőtt- fejezte be a mondatot. – Nem akarok többet beszélni erről, inkább menjünk. Hosszú az út még Veszprémbe. Köszönöm, hogy eljöttél velem idáig.
Többet tényleg nem beszéltek az akadémiáról. Dóri ugyan kissé szomorú volt, mégis tudta, hogy az állatorvoslásra több esélye van. Az ösztöndíjazottak száma sokkal több, mint három. Kitti terve azonban a másfél órás buszúton hazafelé már megszületett fejében. De segítségre lesz szüksége.

***

Dóri meredtem bámulta a számítógép képernyőjét. Nem tudta elhinni. Percekig csak nézett ki a fejéből, értelmezte a számokat, majd újra megnézte, nem nézett-e el valamit. Ez lehetetlen. Ez nem történhet meg vele. Mihez kezd most az életével?
Hirtelen megcsörrent a telefon. Adél neve állt a kijelzőn.
- Na, mi van? – szólt bele szinte kiabálva a kíváncsiságtól.
- Nem sikerült.
- Dóri, ez nem jó vicc. Most nem. A dolgozatoknál eljátszhattad, de most ne.
- Ez nem vicc. Két ponton múlt.
- Micsoda?
- Négyszázhúsz pont a határ. Az enyém négyszáztizennyolc.

***

Adél nehezen tette le a telefont. Alig bírta megállni, hogy bele ne kiabálja a telefonba azt, amit ő már tudott, hogy felvidítsa a lányt. Majd megszakadt a szíve az unokahúgáért, de mielőtt szemébe könnyek szökhettek volna, kotorászni kezdett a táskájában, előhúzott egy borítékot, és már tárcsázott is egy számot.
- Szia. Na, mi újság? – szólalt meg Kitti a vonal másik végén. Amióta Dóri náluk élt, Adél és Kitti is jóban lettek.
- Nem sikerült neki az állatorvosi.
- Hogy? Hát az meg hogy lehet? Olyan jól sikerült az érettségije!
- Nem elég jól. Két ponttal lecsúszott. Úgyhogy ne hívd, amíg haza nem érek, és át nem adom neki a borítékot.
- Ó, de hát biztos nagyon szomorú most. Fel kellene hívnom megvigasztalni.
- Inkább ne, még megsejtene valamit. Hagyd most! Sietek haza, és hamar megnyugszik majd.

***

Adél fél órán belül hazaért. Hangosan nyitott be az ajtón, hogy Dóri is hallja érkezését. Tudta, hogy nem számíthat a lány felől lelkes üdvözlést, mint általában. A lány a szobájában volt, hangosan zenét hallgatott, és a faliújságjáról szedegette le egyesével az egyetemi prospektusokat, és apró emlékeket. Teljesen összetört, gondolta Adél, hiszen ez volt az egyetlen cél az életében. Először ami a családjával történt, most meg ez…
- Én… Arra gondoltam, hogy felköltözöm Pestre. Elvégre már 20 éves vagyok, és kezdenem kell valamit magammal – mondta könnyes szemmel, amikor érezte maga mögött Adél jelenlétét.
- Előbb olvasd el inkább ezt – nyújtotta felé a borítékot.
Dóri most először nézett rá. Szeme kisírt volt, keze remegett, miközben kihajtogatta a lapot. Szeme lassan végigfutott a sorokon. Adél ismerte már, tudta, milyen lassan olvas, de most egy örökkévalóságnak tűnt kivárni a reakciót.
- Ez hogy történt?
- Kitti történt – mosolygott a nő. – Tényleg azt hitted, hogy feladja? – Dóri arcán apró mosoly futott végig, majd újra komorrá vált a tekintete. Még mindig nem értett semmit. – Miután hazajöttetek a nyílt napról, felhívott, hogy elkérje a felvételeket a versenyekről. Elmondta a horribilis összegű tandíjat és az ösztöndíjas helyeket is, meg persze a feltételeket. Elküldtem az anyagokat, ő pedig továbbküldte az akadémiának.
- A hátam mögött? – kérdezte Dóri. Hangjában enyhe szemrehányás érződött.
- Az én tanácsom volt, hogy ne mondjuk el, csak ha az állatorvosi nem jön össze, és az akadémiára bejutsz. Tudtuk, hogy nem helyezted volna előbbre.
- És te mióta tudod?
- Tegnap előtt jött meg a levél. Gratulálok – mosolygott rá Adél.
- De… én ezt nem gondoltam még át.
- Nincs is mit átgondolni. Fantasztikus lovas vagy, és igazságtalan, hogy fel kellett adnod. Most végre bizonyíthatsz.
- És a pluszköltségek? A felszerelések, a ló… Erre nektek… vagyis nekem nincs pénzem.
- Dóri, mikor érted meg végre, hogy most már a mi családunkba tartozol? Mi pedig a gyerekeinknek megadunk mindent a boldogságukért cserébe – mondta, és megölelte a lányt. Mindössze tizenkét év volt közöttük, de Dóri egyre többször tekintett pótanyjaként Adélra. 

Dóri ott állt a hatalmas épület előtt, mögötte nagynénje, Adél, az ő férje és két gyereke. A lány tétovázott egy percig, majd elindult a bejárat felé. Valóban ez lesz az új otthona? Ez a hatalmas, gyönyörű épület, tele vele egykorú és hasonló érdeklődésű diákkal. El sem tudta képzelni, mi vár rá a következő 3 évben. Csak remélni tudta, hogy most már minden jóra fordul.
Belépett a bejárati ajtón, ahol szeme elé tárult az előcsarnok. Közvetlenül tőle jobbra a recepció fülkéje, balra pedig lépcsők és lift a felső emeletekhez. A termet néhány oszlop díszítette rendezetten, némelyiken egy-egy plakát ékeskedett. Ahogy beljebb lépett a csarnokban sürgölődő diákokat és szüleiket látta bőröndökkel. Voltak, akik a szemben elhelyezett automaták előtt nyomkodták a gombokat üdítőért vagy valami csemegéért. Az automaták előtt bőrkanapék voltak elhelyezve, középen pedig egy dohányzóasztal, rajta mérnöki pontossággal elhelyezett lovas magazinok. De nem ezek az újságok voltak az egyetlen olyan dolgok, amelyek az épület jellegéről árulkodtak. Az üresen maradt falakon dísznyergek és kantárok lógtak, helyenként pedig fogatos hámokkal díszítették a csarnokot. Az épület belsejének a beáramló napsugarak adták meg igazán a hangulatot. Az ablakok hatalmasak voltak, a fény csak úgy tódult be rajtuk. Egyszerűen gyönyörű volt.
Dóri lélegzete elállt, amikor tudatosult benne, hogy az új otthonát szemléli. Nem tudta elhinni, hogy a következő három évet ezek között a falak között fogja eltölteni. Hiszen itt minden annyira fenséges.
- Menjünk, jelentkezzünk be – fordult hozzá Adél. – Ti itt maradtok, vagy jöttök velünk? –intézte a kérdést most férjének, Patriknak és gyerekeinek, Vandának és Dominiknek.
- Elkezdjük behordani a cuccokat, ti menjetek, intézzétek el a szobát – mosolygott kedvesen Patrik. Vanda azonban, aki még csak 7 éves volt, kapva kapott az alkalmon, hogy kedvenc unokanővérével és anyjával tartson. Odaszaladt Dórihoz és megfogta a kezét.
- Akkor menjünk – nevetett Dóri, és elindult a nyilak után, amelyek a beiratkozás irányába terelték őket.

***

- Köszönöm, hogy elhoztatok. És vigyázzatok magatokra az úton! – búcsúztatta családját Dóri. Miután bepakolták a csomagokat a szobába, ami a második emeleten a harmadik volt, a kipakolást már a lányra bízták, és úgy döntöttek, hazaindulnak Nyíregyházára. Még hosszú út állt előttük.
- Te pedig hívj fel este, kíváncsi vagyok, milyen a szobatársad. Aztán várunk haza két hét múlva. Anya büszke lenne rád- mondta Adél, majd szorosan átölelte unokahúgát. Utána sorra a többiek is mind megölelték, Vanda puszikkal is elárasztotta. Dóri sikeresen leküzdötte a szemébe szökő könnycseppeket. Partik aggódva pillantott a lányra.
- Biztos nem gond, ha átalakítjuk a szobádat Dominiknek?
- Dehogy is. Hadd legyen végre saját szobája, hiszen már 10 éves- mosolygott, és megborzolta a kisfiú haját, aki erre vágott egy grimaszt, szülei pedig hangosan nevettek.
- Jobb, ha indulunk. Vigyázz magadra. Szia! – köszöntek el.
Dóri végignézte, ahogy beülnek a kocsiba, majd elhajtanak. A hátsó ablakon látta, ahogy a gyerekek vadul integetnek. Mennyire fognak hiányozni, gondolta Dóri, miközben ő is integetett, majd elindult új szobája felé. Kíváncsian várta már új szobatársa érkezését. Remélte, hogy jól kijönnek majd, és barátnők lehetnek. Fent a szobában bekapcsolta laptopját, bekapcsolta kedvenc zenekarja zenéit, majd nekilátott a kipakolásnak.
Alig egy óra múlva nagy zajt hallott a folyosóról, mintha egy bőrönd hangos csapódása lenne a folyosóról, majd egy lány szitkozódásait. Kinyitotta az ajtót, hogy szemügyre vegye, honnan jönnek a hangok. Jobbra nézve egyből megpillantotta a lépcsőn küzdő lányt, aki minden erejével próbálta felcibálni súlyos bőröndjét. Dóri a segítségére sietett, és megfogta a bőrönd másik végét.
- Hadd segítsek – mondta kedvesen mosolyogva.
- Oh, nagyon köszönöm. Egyedül biztos megszakadtam volna.
- De ugye tudod, hogy van lift is? – nevetett Dóri.
- Ki nem állhatom a lifteket. Mintha minden percben le akarna szakadni.
- Ilyen nehéz bőrönddel meglehet. Elhoztad az egész házat?
- Dehogy, ezek csak a kedvenc ruháim. A fél cuccom még lent van. – Ezzel felértek a lépcső tetejére. – - Nem tudod, melyik a 206-os? – kérdezte a lány, kezében a kulcsot és egy papírlapot vizsgálva.
- De, itt van, ez az. Nem kell messzire menni – vezette be. – Szóval te vagy az új szobatársam – fordult hozzá Dóri, amikor beértek a szobába. – Én arra az ágyra pakoltam le, de ha esetleg cserélni szeretnél, nekem teljesen mindegy, hol alszok – mosolygott. – Ja, és egyébként Vázsonyi Dóri vagyok.
- Kiss Timi. Nekem jó lesz az az ágy, köszi. Viszont a szoba elég kicsi. Azt hittem, nagyobb lesz – panaszkodott a lány. Dóri kissé meglepődött. A szoba legalább kétszer akkora volt, mint az otthoni kuckója, és egyáltalán nem hasonlított egy átlagos kollégiumi szobára. A falak barackszínűek voltak, az ajtók frissen festettek, az ablakok pedig korszerűek. A szobában két ágy volt, az egyik a bal, a másik a jobb alsó sarokban az ablakok alatt. A bal fal mentén helyezték el a két hatalmas szekrényt, vele szemben a jobb oldalon az íróasztalokat, ezek mellett pedig egy ajtó nyílt a mosdóba. A helység nem volt nagy, csak egy vécé és egy mosdókagyló volt benne.
Timi a szoba közepén hagyta a bőröndöt, majd Dórihoz fordult.
- Segítesz felcipelni a többi cuccomat?
- Ha én jöhetek a lifttel, akkor szívesen.

***

Este, miután mindketten kipakolták a csomagjaikat, és Dóri beszélt az otthoniakkal, Timi még elment a koleszbeli ismerőseihez, hogy megtárgyalják beköltözésük első napját. Dóri egyedül maradt hát a szobában, így volt egy kis ideje elgondolkozni. Eszébe jutott, amikor először látta az akadémiát. Teljesen elvarázsolta a hangulata. Az istálló hatalmas volt és világos, mindennek megvolt a helye, és a földön egy szalmaszál sem éktelenkedett. Ennek már lassan egy éve, és Dóri szinte el is felejtette, mennyire elérhetetlennek gondolta ezt az életet. Egy évvel ezelőtt, a nyílt napon, ahova legjobb barátnője, Kitti kísérte el, gondolni sem merte volna, hogy egyszer az akadémia falai között fog végigsétálni, mint diák. Mindig állatorvos szeretett volna lenni, díjugratással kapcsolatos álmai pedig már évekkel ezelőtt szertefoszlottak.
Ahogy ezeken morfondírozott, hamarosan álom jött a szemére.